Őssejtek segíthetik a látás helyreállítását

Jelentős lépést tettek brit kutatók vakok látásának helyreállítása felé: embrionális őssejtekből növesztett fotoreceptorokat sikeresen ültettek be vak egerek retinájába.

Az állatkísérletekről a című szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban a szakemberek bemutatták, hogy miként állították helyre őssejtek felhasználásával az szemnek azt a részét, amely a fényt érzékeli. A Moorfields Szemészeti Kórház és a Univerity College London kutatócsoportja közölte, hogy ezáltal először válik valós lehetőséggé az emberi próbák elvégzése.

A fotoreceptrok a szem retinájában (recehártya) lévő idegsejtek, amelyek a látható fényt idegi jelekké alakítják, és ezek a szemből az agyba, az agykéreg látómezőihez továbbítódnak. A látásban nélkülözhetetlen fotoreceptorok két típusát különböztetjük meg: a csapokat és pálcikákat. Az emberi szem 8 millió csapot tartalmaz. A csapok adják a fényadaptált (fotopikus) látás alapját, gyenge fényben nem működnek. A retina közepén, a sárgafolton csapokat találunk, amelyek fényérzékenysége kisebb, mint a pálcikáké, viszont felbontóképességük kiváló. A csapoknak köszönhető a színlátás is.

Ezek az idegsejtek azonban vakságot okozó egyes betegségek, mint a Stargardt-betegség, az időskori makuladegeneráció vagy a cukorbetegség okozta vakság, elhalhatnak.

Már folynak klinikai próbák őssejtek felhasználására a szemben lévő támogató sejtek kicserélésére a fotoreceptorok életben tartása érdekében, a londoni székhelyű kutatócsoport laboratóriumi kísérletei azonban megmutatták, hogy lehetséges kicserélni magukat a fényt érzékelő idegsejteket a vakság visszafordítására - olvasható a BBC honlapján.

A brit kutatók egy új eljárással hoztak létre retinát laboratóriumi körülmények között: több ezer embrionális őssejtet fotoreceptorokká növesztettek, és vak egerek szemébe fecskendezték be.

Robin Ali, a kutatás vezetője a BBC hírszolgálatának elmondta, hogy a kísérletek valódi bizonyítékai annak a koncepciónak, hogy fotoreceptorokat be lehet ültetni embrionális őssejt forrásból, és megmutatták az utat, miként lehet ezt emberek esetében is megvalósítani". Öt év egy reális cél arra, hogy a klinikai próbák megkezdődjenek.

Az emberi szem az őssejtkutatások egyik legfejlettebb terepe. Az elmúlt évtizedben Ali csoportja egyre hatékonyabb eljárást dolgozott ki a fotoreceptorok beültetésének folyamatában állatkísérletekben. Míg 2006-ban 200 ezer beültetett sejtből csak mintegy ezer volt képes sikeresen beépülni a felnőtt egér retinájába, addig ma már ez 40 ezer sejt körül van.

"Ha egy makula degenerációt szenvedett egyén retinájába képesek vagyunk 20 ezer csapot bejuttatni, úgy gondolom, ez hatalmas klinikai hasznot hoz, mivel az embereknek nincs szükségük sok működő csapra a hasznos látáshoz. A retina közepén a látógödörben lévő foveola - melyben a fényérzékeny receptorok a legnagyobb koncentrációban találhatóak az egész sárgafolton - csak mintegy 20 ezer csapot tartalmaz. Ez mutatja milyen kevés sejtre lehet szükség - idézte a professzort a brit napilap.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.