Meglepő dolgokat árulhat el a szemünk színe

Jól ismerjük a mondást, miszerint a szem a lélek tükre, ám egy nemrégiben közzétett kutatás szerint a szemünk színe ennél többet is elárulhat rólunk, például azt, hogy milyen egészségi állapotban vagyunk.

Miről árulkodik a szemünk színe?

A kérdés régóta foglalkoztatja a szakembereket, és a Pittsburgh Egyetem munkatársai a szemünk színe alapján most már azt is meg tudják mondani, milyen magas a fájdalomküszöbünk, mekkora az esélye annak, hogy cukorbetegek leszünk, milyen gyors az észjárásunk, milyen ügyesen tudunk eldobni egy frízbit, vagy éppen, hogy mennyire bírjuk az italt.

Minden szemszín más betegségre hajlamosít
Minden szemszín más betegségre hajlamosít

A vizsgálatok során többek közt arra derült fény, hogy a kaukázusi, kék- vagy zöldszemű nők szülés során kisebb fájdalmat éltek át, mint a barna szeműek, emellett előbbiek kevésbé szorongtak szülésük után, ritkábban lettek depressziósak és kevesebb negatív gondolat gyötörte őket.

Minden szemszín más betegségre hajlamosít?

Amint azt Inna Belfer professzor az Amerikai Fájdalom Társaság találkozóján elmondta, a pontos okok egyelőre ismeretlenek, de minden bizonnyal a genetikában rejlik a magyarázat. Az emberi szem színe 12-13 génvariáció eredménye, és azok a gének, melyek miatt valakinek a szeme sötét, vagy éppen világos lesz, más dolgot is predesztinál az illetőben. Egyes gének például, melyek a szemet sötétté tevő melaninnal állnak kapcsolatban, érzékenyebbé teszik az embert az alkohol iránt is, így a barna szeműek már kevesebb italtól is lerészegedhetnek , mint a kék szeműek. Ugyanakkor a barna szeműeknek gyorsabb a reakcióideje és jobban tudnak célozni is.

De a világos szeműeknek sem kell aggódniuk, az Edinburgh Egyetem pszichológusa, dr. Anthony Fallone egy vizsgálat során arra a felismerésre jutott, hogy lassabb reakcióidejük mellett ezek az emberek jobb stratégiai döntéseket képesek hozni, így aztán golfban és tájfutásban is lekörözik a sötétebb szemű társaikat. Az már kevésbé örömteli hír, hogy a kék szeműek állítólag hajlamosabbak a cukorbetegségre , illetve gyakrabban vannak hallásproblémáik is.

Tipp Ha többet akar a látásról olvasni, kattintson ide! De ugyanígy a személyiségünkre is befolyással lehet a szemünk színe, a világosabb szeműek kevésbé nyílnak meg a pszichológus előtt, a kék szemű gyerekek pedig többnyire gátlásosabbak, mint a barna szeműek, és bizalmatlanabbak az új dolgokkal szemben. Egy másik vizsgálat arra mutatott rá, hogy a barna szemű férfiak általában dominánsabbak , mint a kék szeműek, aminek az is oka lehet, hogy a kék szem inkább kisfiús külsőt kölcsönöz nekik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. A Dunántúlon egyre nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!