Közel háromszáz gén segít a HIV vírusnak megfertőzni a sejteket!

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

A teljes emberi génállományt átvizsgálva 273 olyan gént találtak amerikai kutatók, melyek segítenek a humán immunhiányt okozó vírusnak (HIV) megfertőzni a sejteket.
A támadási pontok azonosítása azért fontos, mert ezáltal lehetőség nyílik célzott gyógyszerek kifejlesztésére - közölte Stephen Elledge kutatásvezető, a bostoni Harvard Medical School munkatársa.
Az érintett, fehérjéket kódoló gének listája a Science című tudományos folyóirat legfrissebb számában vált először nyilvánossá. A tanulmány szerzői szerint egyes gyógyszercégeknél ez a lista már korábban elkészült, de nem tették közkinccsé. A HIV mindössze kilenc génből áll, ezért más vírusokhoz hasonlóan áldozatának sejtjeit használja fel saját szaporodására.
Kilenc génjét és az általuk kódolt 15 fehérjét csak arra használja a vírus, hogy hozzákötődjön a célba vett sejthez, bejusson a magjába és rákapaszkodjon az ott lévő DNS molekulára. Innentől kezdve magát a sejtet fogja be "vírusgyárként", mely addig termeli az újabb és újabb víruskópiákat, míg el nem pusztul.
A megsokszorozódott vírusok ezután további sejteket támadnak meg az emberi szervezetben. Az eddig piacon lévő mintegy húsz szer e folyamat valamely pontján avatkozik be. A jelenlegi gyógyszerek nem tudják teljesen visszaszorítani a vírust, amely ráadásul egy idő után ellenállóvá is válik velük szemben.
Elledge csoportja új módon közelíti meg a gyógyítást: nem a támadó vírust veszi célba, hanem az ember genetikai állományában keresi azokat a pontokat, ahol a fertőzés folyamata megállítható. Egy új módszert, az úgynevezett kis interferáló RNS (siRNS) módszerét alkalmazták.
A mindössze 2 0-3 0 bázispárból álló rövid RNS-szakasz génelcsendesítést idéz elő, azaz segítségével egyenként kapcsolhatóak ki a gének. A DNS-molekula egy kód. E kód információja alapján képződik egy nagyon hasonló molekula, az RNS (ribonukleinsav), ez a folyamat az átírás. A DNS-ben található génről átírt RNS-molekula egy konkrét fehérje képződéséért felelős. A biológiai folyamatokban már ezek a fehérjék vesznek részt. Az siRNS módszerével célirányosan vehetnek célba egy-egy gént a kutatók. Ily módon akár egyenként szedhetik ki a géneket egy sejtből és vizsgálhatják működését. Ezt tette Elledge csoportja az emberi genom 21 ezernél több génjével.
Majd minden egyes olyan sejttel, melyből éppen kivettek egy gént, "összehozták" a vírust és várták, hogyan sikerül a módosított sejtben sokszorozódnia. A megtalált 273 gén többségéről eddig senki sem feltételezte, hogy köze lenne az AIDS-hez. A jelenlegi, közvetlenül a vírust támadó szerek helyett a jövőben a megfertőzött ember fehérjéit vehetik célba a gyógyszerekkel. Így a velük szemben kialakuló rezisztencia veszélye csökken. (MTI)
ma.hu
(2008.01.15. 10:28)
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+31, +36 °C
Minimum:
+16, +23 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a Tiszántúlon döntően fátyolfelhők borítják majd az eget, máshol többnyire gyengén felhős időre és szikrázó napsütésre van kilátás.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag