Merevedési zavar ellen egyen pisztáciát!

Új lehetőség bukkant fel a merevedési zavarral küzdők számára. Friss tanulmányok szerint a pisztácia - egyéb jótékony hatásai mellett - segíthet ezen a kellemetlen problémán is.

A merevedési zavar komoly szexuális gond, amely lényegében annyit jelent, hogy az illető pénisze képtelen az erekcióra aktus közben. A jelenségnek számos oka lehet, többet között a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, perifériás vaszkuláris betegségek, illetve szívproblémák.

A pisztácia gazdag proteinben, élelmi rostokban és főleg antioxidánsokban, emellett bővelkedik telítetlen zsírsavakban is, és kis mértékben telített zsírsavat is tartalmaz. Fogyasztása javítja a pénisz szöveteinek vérkeringését, és így elősegíti az erekciót. A diófélék jót tesznek szívkoszorúér-gondok esetén is, akik hetente legalább ötször fogyasztanak belőle, akár ötven százalékkal is csökkenthetik a betegség esélyét szervezetükben.

A tanulmány során tizenhét nős férfit figyeltek meg több mint egy éven át. A háromhetes pisztácia-kúra látványos javulást eredményezett mindannyiuknál, és emellett az alanyok szérum lipid szintje is csökkent. A vizsgálat eredményeit az International Journal of Impotence Research című lapban tették közzé, a szűk kísérleti minta miatt azonban természetesen még további kutatásokra is szükség lesz a tanulmányban foglaltakkal kapcsolatban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!