Fáj, viszket a bőre? Rákos lehet!

Amerikai kutatók arra hívták fel a figyelmet, hogy a fájdalmas vagy viszkető bőrléziók a bőrrák előjelei lehetnek.

"A betegeknek időnként több gyanús kinézetű léziója is van, és azok, amelyek viszketnek vagy fájnak, a kockázatát jelezhetik" - mondta a JAMA Dermatology július 23-i számában megjelent tanulmány szerzője, Dr. Gil Yosipovitch, a Temple Egyetem orvosi karának kutatója.

A kutatók 268 olyan beteg egészségügyi adatait elemezték, akikben 2010 és 2011 között bőrrákos léziót diagnosztizáltak. A betegeket összesen 350 lézióval a Wake Forest Egyetem Baptista orvosi Központjában kezelték. A betegek kérdőívet töltöttek ki a lézióikkal kapcsolatos fájdalom és viszketés szintjéről. Az eredmények azt mutatták, hogy a bőrrákos léziók több mint egyharmada viszketett, közel 30 százalékuk fájdalmas volt, és sokan számoltak be arról, hogy a lézió fájt és viszketett is.

A melanómás léziók voltak a legkisebb valószínűséggel fájdalmasak vagy viszketők. Más bőrrák típusok, például a melanóma ritkább ugyan, mint a bazalióma vagy a laphámsejtes rák, de sokkal veszélyesebb.

A tanulmány szerzői szerint nagyon fontos, hogy az orvosok a gyanús bőrléziók értékelésekor figyelembe vegyék a fájdalom vagy viszketés páciens általi értékelését, mert ez az egyszerű eszköz segíthet a daganat diagnosztizálásában .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

Túlnyomóan derült idő várható, de a déli, délnyugati határvidéken maradnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szél veszít ugyan erejéből, azonban továbbra is lehetnek élénk széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között várható, a szélvédett helyeken gyenge fagy is lehet. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!