A dohányzás 12-féle rákot okoz!

Kutatók tizenkétféle rákot vizsgálva azt találták, hogy a halálozások közel fele tudható be a dohányzásnak.

A dohányzás nem csak a tüdőrákkal hozható összefüggésbe, hanem azon kívül még további tizenegyféle rákot okozhat. Az amerikai vizsgálatban most arra voltak kíváncsiak, hogy a tizenkét ráktípus esetében milyen arányban tehető felelőssé a dohányzás a halálozásért.

A dohányzási szokások megváltoztak az utóbbi évtizedekben: 2000-ben 23,2 százalék volt a dohányzás mértéke, míg 2012-ben csupán 18,1 százalék. Ez azonban – figyelmeztetnek a kutatók – nem jelenti azt, hogy a dohányosok körében a rákos megbetegedések okozta halálozás aránya is csökkent volna; ez akár növekedhet is.

Vajon mennyi pénzt költ dohányárura? És utánaszámolt már, hogy ebből a pénzből mi minden másra is futotta volna? Kattintson a kalkulátorunkra! A kutatók a vizsgálatban a 2011-es amerikai nemzeti egészségügyi felmérés adatait, illetve egy rákprevenciós program adatait használták fel. Az adatokból azt becslik, hogy a 345.962 halálozásból 167.805 tudható be a vizsgált tizenkét rák valamelyikének, amelyek összefüggésbe hozhatók a dohányzással. Ebből kiderül, hogy a dohányzás, annak ellenére, hogy az aránya és a mértéke csökkent, még mindig nagy arányban tehető felelőssé a rákos halálozásokért.

A legtöbb dohányzással összefüggésbe hozható halálozás a légzőrendszeri rákoknak – tüdő-, légcső-, hörgőrák – tudható be (125 799 halálozás). Ezenfelül gégefőrákba 2856-an haltak bele, ez az összes gégerákos eset 76,6 százaléka. A szájüregi rákok, a nyelőcsőrák és a húgyhólyagrák okozta halálozások körülbelül fele hozható összefüggésbe a dohányzással.

A dohányzás 12 féle ráktípusért felelős

A kutatók azonban arra figyelmeztetnek, hogy ezek pusztán becslések, hiszen a számítások alapjául használt adatbázis nem reprezentatívak. Ráadásul ebben a vizsgálatban a passzív dohányzás , illetve a cigarettán kívüli, más dohánytermékek hatásait nem vizsgálták.

A kutatást Rebecca Siegel, az amerikai rákszövetség tagja vezette; a tanulmány a JAMA Internal Medicine című szakmai lapban jelent meg.

Forrás: www.medicalnewstoday.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.