A kormányok világszerte fokozottan hangsúlyozzák a megelőzés jelentőségét, melynek egyik legfontosabb eleme a helyes táplálkozás, az egészséges életmód. A daganatos betegségek hátterében ugyanis az eseteknek mindössze 5-10%-ában áll örökletes tényező, a megbetegedések 30%-áért a nem megfelelő táplálkozás tehető felelőssé. Ez egyben azt is jelenti, hogy a legtöbb rákos megbetegedés megelőzhető lenne helyes táplálkozással, életmódváltással, ily módon egész életünk során aktívan tehetünk az egészségünkért.
Napjainkban a fejlett országokban élők az energiaszükségletük 45-55%-át szénhidráttal fedezik. A daganat-megelőzésben, az egészséges táplálkozási ajánlásoknál az egyszerű szénhidrátok (pl. cukrok) bevitelének csökkentését javasolják. Mivel a rákos sejteknek glükózra van szükségük életben maradásukhoz, és a szénhidrátok a szervezetben glükózzá alakulnak, így a szénhidrátok bevitelének jelentős mérséklése következtében a ráksejtek nem tudják fedezni energiaszükségletüket, gyakorlatilag éhen halnak.
Az állati zsírok hatvan éve "közellenségnek" lettek kikiáltva, napjainkra azonban ezek, valamint a növényi olajok étrendi szerepe, jelentősége átértékelődött. Az állati eredetű vaj mellett a többszörösen telítetlen zsírsavakat tartalmazó halak, az olívaolaj vagy a kókuszzsír fogyasztása különösen ajánlott. Ez utóbbi úgynevezett közepes hosszúságú zsírláncokat tartalmaz, melyek a mitokondriumba, a sejt "energiagyárába" is könnyebben bejutnak, emésztésük, felszívódásuk is könnyebb. Szent-Györgyi Albert és Otto Warburg kutatásai nyilvánvalóvá tették, hogy a rákbetegség az anyagcsere zavarához kapcsolható, az is bebizonyosodott, hogy a mitokondrium működési hibája a rákbetegség egyik közvetlen oka. A közelmúlt tudományos eredményei szerint a mitokondriumok egyik funkciója a deutériumszint (a deutérium a természetben is megtalálható nehézhidrogén) természetes csökkentése, amit a zsírsavak elégetésekor keletkező csökkentett deutériumtartalmú anyagcserevíz termelésén keresztül valósít meg. A deutériumnak a sejtanyagcserében betöltött szerepe alátámasztja az un. ketogén (magas zsírtartalmú) étrenddel kapcsolatos ismereteket, annak pozitív hatásait. (A ketogén étrenddel napjainkban több mint 10 klinikai vizsgálat folyik az Egyesült Államokban, a diéta rákkezelésben való alkalmazására.)
A különböző tápanyagok deutériumtartalma – a mérések szerint – eltér egymástól. Természetes vizeink és a szénhidrátok deutériumtartalma közel azonos, míg az állati zsírok, növényi olajok alacsonyabb koncentrációban tartalmazzák a deutériumot. Amellett, hogy a táplálékok deutériumtartalma különböző, az is igazolást nyert, hogy a mitokondriumok megfelelő deutériumcsökkentő működése elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a sejtek egészségesek maradjanak.
A deutériumcsökkentő étrenddel hozzájárulhatunk szervezetünk normál működésének fenntartásához, támogathatjuk a szervezet természetes deutériumcsökkentő folyamatait, a sejtek egészséges anyagcsere-működését.