Cukorbetegség: a házastárs is veszélyben?

Egy kanadai tanulmány szerint az, hogy valaki egy cukorbeteg házastársa, megnövelheti a betegség rá leselkedő kockázatát.

A szakfolyóiratban közzétett eredmény javíthatja a diabétesz diagnosztizálását, és arra motiválhatja a házaspárokat, hogy közösen tegyenek a betegség kockázatának csökkentése érdekében. A szakértők ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a diabéteszes feleségek férjei nagyobb valószínűséggel szenvedhetnek diagnosztizálatlan cukorbetegségben, azért esetükben jobban oda kellene figyelni a betegség korai jeleire.

Mekkora eséllyel lesz cukorbeteg? Töltse ki rizikótesztünket, és megtudja! Dr. Kaberi Dasgupta, a kanadai McGill Egyetemi Kórház szakértője elmondta, hogy kutatásuk során a 2-es típusú diabétesz kialakulásának 26 százalékkal magasabb kockázatát mutatták ki azokban a személyekben, akiknek házastársa is szenved a betegségben. Dasgupta szerint ez azt jelzi a klinikumban dolgozó orvosoknak, hogy próbáljanak olyan stratégiákat kidolgozni, amelyek mindkét házastársat bevonják.

A kanadai kutatók hat olyan tanulmányt tekintettek át, amelyek az életkort, a gazdasági/társadalmi helyzetet és a diabétesz diagnosztizálásának módját vizsgálták összesen 75 498 házaspárnál. A kutatások szoros összefüggést mutattak ki abban, hogy a cukorbeteg személyek házastársaiban nagyobb eséllyel alakul ki szintén a betegség.

Cukorbetegség: házastársunk is veszélyben? (Fotó: Europress)

A kutatók azt is hangsúlyozták, hogy a házastárs diabétesze a betegség korai kimutatásának lehetséges eszköze is. Ha az egyik házastársban egészségtelen étkezési és életmódbeli szokásokat.

Magyarország különösen veszélyeztetett a diabétesz szempontjából: mintegy 800 ezerre tehető a cukorbetegek száma, s ebből körülbelül 200 ezer beteget nem kezelnek. Egyes felmérések szerint a potenciális betegekkel együtt a cukorbetegség akár 2,5-3 millió embert is érinthet hazánkban. A betegségről bővebben itt olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!