Európát is elérte a rettegett vírus

Három britnél mutatták ki a Zika vírust, akik korábban Kolumbiában, Suriname-ban, illetve Guayanában jártak. A kórokozó elsősorban a magzatokra veszélyes.

Az 1947-ben Ugandában felfedezett Zika vírus nem okoz komoly problémát: az amúgy enyhe, influenzaszerű, 4-7 nap alatt elmúló tünetek is csak a fertőzöttek ötödénél jelentkeznek. Egy súlyos mellékhatására azonban mostanában figyeltek fel: nagy valószínűséggel súlyos születési rendellenességet, mikrokefáliát okoz. Az összefüggés egyelőre nem bizonyított ugyan, de a fertőzéstől leginkább sújtott brazíliai térségekben a sok évi átlaghoz képest legalább tizenötszörösére emelkedett a mikrokefáliás esetek száma.

A vírust elsősorban szúnyogok terjesztik, de néhány beteg szexuális úton fertőződött meg, és az anya is átadhatja a magzatnak – írja az Origo.

Egyre komolyabb fenyegetést jelent a világ több országában a Zika vírus. Néhány dél-amerikai országban már a kormányok is azt javasolják a nőknek, hogy ne legyenek terhesek. Az ÁNTSZ körültekintést javasol a magyar utazóknak. Kattintson!

A mikrokefáliáról (kisfejűségről) és más magzati ártalmakról itt olvashat részletesen. A vírust eddig 22 országban mutatták ki Közép- és Dél-Amerikában, a karibi térségben, de elszigetelt esetekkel találkoztak már az USA-ban is. A régió több országában – Kolumbiában, Ecuadorban, Salvadorban és Jamaicában – figyelmeztették a nőket, hogy lehetőleg ne essenek teherbe.

A kolumbiai egészségügyi miniszter azt kérte, hat-nyolc hónapig várjanak a gyermekvállalással , Salvadorban azonban biztonságosabbnak tartják a 2018-as határidőt.

A Zika vírus elsősorban a magzatra veszélyes, a felnőttekre nem

A felvetést naivnak minősítik a nőjogi szervezetek. A teherbeesés ugyanis errefelé jobbára nem a nők választásán múlik, Kolumbiában például a terhességek több mint 50 százaléka nem tervezett.

Az Egyesült Államok azt javasolta a terhes nőknek, hogy ne utazzanak ezekbe az országokba. Az ÁNTSZ az érintett térségbe utazó várandós, illetve gyermekvállalást tervező nőknek javasolja, hogy fordítsanak különös figyelmet a szúnyogok csípésének elkerülésére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.