Árvíz: sehol sincs fertőzés

Stabil a járványügyi helyzet az árvízzel érintett területeken, nincsenek fertőző megbetegedések halmozódására utaló jelek a Duna mentén. A kedvező helyzet megőrzéséhez azonban továbbra is szükséges az általános higiénés szabályok fokozott betartása.

Dunaújvárosban visszatérő problémát okoz, hogy az Alsó-Duna-parton a fertőzésveszélyre figyelmeztető feliratok ellenére is többen belemennek a vízbe.

Győr-Moson-Sopron megyében visszaszállították otthonukba azokat a győrújfalui lakókat, akiket járóképtelenségük miatt az elmúlt napokban a megyei kórházban helyeztek el. A térségben már túl vannak a vezetékes ivóvízellátást biztosító vízművek szemléjén is. A kataszrófavédelmi erők tájékoztatása szerint 3100 liter fertőtlenítőszer áll rendelkezésre.

A komáromi Selye János Kórház igazgatójának tájékoztatása szerint a helyzet kedvező változására tekintettel a kórház alagsorában működő kardiológiai, gasztroenterológiai és gyermek-pulmonológiai szakrendelések visszaköltöztetése megtörtént. Az aktív reumatológiai osztályon, az egynapos sebészeti és nőgyógyászati részlegen, valamint nappali kórházi részlegen a betegfelvételi zárlatot feloldották és újra fogadják a betegeket. A város központjában lévő rendelőintézetben a szakrendelések rendben elindultak.

Dömösön, Pilismaróton (valamint a Pest megyei Dobogókőn) továbbra is zacskós vizet osztanak. A fertőtlenítést Komárom-Esztergom megyében is megkezdték, a népegészségügyi intézet munkatársai Dunaalmáson és Neszemélyen személyesen segítenek a fertőtlenítőszerek adagolásánál. Az ivóvíz Budapesten biztonsággal fogyasztható, a hatósági minták eddigi eredménye szerint nem találtak a hálózatban beszivárgásra utaló jelet.

Bács-Kiskun megyében is zavartalan az ivóvízellátás, a szolgáltatást csak egyes üdülőövezetekben kellett felfüggeszteni. Közegészségügyi szempontból folyamatosan ellenőrzik az ideiglenes befogadólyeket, ahol a védekezésben részt vevőket, illetve azokat helyezték el, akiknek el kellett hagyniuk otthonukat. Tolna megyében az árvízi védekezés Bátán adja a legtöbb feladatot. A védekezésben részt vevők étkeztetését a helyi általános iskola főzőkonyháján oldják meg, ahol a közegészségügyi feltételeket megfelelőnek találták. A befogadóhelyként működő sportcsarnokban észlelt hiányosságokat is azonnal orvosolták. Bátán egyelőre ivóvíz korlátozás elrendelésére nem volt szükség.

Baranya megyében az árvízzel veszélyeztetett területen a szolgáltatók megemelték az ivóvízhez adagolt klór mennyiségét, emellett a hálózatot szorosan felügyelik, monitorozzák. Fejér megyében közegészségügyi, járványügyi szempontokat is mérlegelve eddig hét egység működését függesztette fel az egészségügyi hatóság. Ezek között strand, vendéglátóhely, szálláshely is található. Dunaújvárosban visszatérő problémát okoz, hogy az Alsó-Duna-parton a fertőzésveszélyre figyelmeztető feliratok ellenére is többen belemennek a vízbe.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de átmeneti vékonyodások, szakadozások főleg keleten, északkeleten lehetnek a felhőzetben. Elszórtan továbbra is előfordulhat csepergés, kis mennyiségű eső. Az északi, északkeleti szelet a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten időnként élénk, erős lökések kísérik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 8 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északkeleti tájakon pár fokkal hidegebb is lehet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!