AIDS-konferenciára utazott a lelőtt gép sok utasa

Sokan egy nagyszabású nemzetközi AIDS-konferenciára tartottak Ausztráliába a Malaysia Airlines Kelet-Ukrajnában lezuhant - vélhetően lelőtt - Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó utasszállítójának utasai közül - írja az MTI.

Michel Sidibe, az ENSZ szakosított szervezete, az UNAIDS igazgatója a Twitter közösségi portálon részvétét fejezte ki az áldozatok szeretteinek, és megjegyezte, hogy az utasok közül sokan az AIDS 2014 konferenciára tartottak Melbourne-be.

A hírt megerősítette Julie Bishop ausztrál külügyminiszter is, a Nemzetközi AIDS Társaság pedig szintén részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak. A fedélzeten tartózkodó 283 utasból a jelenlegi információk szerint 108-an az AIDS-konferenciára tartottak, résztvevők vagy azok családtagjai voltak.

Melbourne-ben vasárnap veszi kezdetét az ötnapos tanácskozás, amelynek előadói között van Bill Clinton volt amerikai elnök is. A konferenciára több ezer tudóst és aktivistát várnak, hogy megvitassák a szerzett immunhiányos betegség (AIDS) elleni harc aktuális kérdéseit.

AIDS-konferenciára utazott a lelőtt gép sok utasa

Vélhetően az áldozatok között van Joeo Lange holland kutató, a Kuala Lumpur után az ausztráliai Perth-be ment volna tovább. Köztük említette Lange nevét is.

A repülőn 298-an ültek, a rendelkezésre álló információk szerint a legtöbben - 154-en - hollandok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.