Túl sok sorozatot néz? Ez érdekelni fogja

Ha folyamatosan, megállás nélkül nézünk tévét, érdemes elgondolkodnunk rajta. A University of Texas kutatóinak új tanulmánya ugyanis azt állítja: depresszió és az egyedüllét állhat ezen viselkedés mögött.

"Egyes emberek azt mondják, hogy a folyamatos tévé- vagy sorozatnézés ártalmatlan időtöltés, kutatásaink viszont ennek ellenkezőjét állítják" - nyilatkozta a tanulmány szerzője, Yoon Hi Sung.

Hogyan hat a tévé a gyerekekre? Egy tanulmány szerint önbizalomhiányossá teszi őket, a rossz önkép kialakítása főleg a kislányokat érinti. Olvasson tovább, kattintson! A több mint háromszáz, 18 és 29 év közti emberrel végzett kutatás során a kutatók a kérdezettek tévénézési szokásait és hangulatait vetették össze. Az eredmények szerint minél jobban egyedül érezték magukat a megkérdezettek és minél depressziósabbak voltak, annál esélyesebb volt, hogy nekiállnak tévét nézni, így próbálták meg ugyanis eltávolítani magukat negatív érzéseiktől.

A depresszió elől sokan a tévénézésbe menekülnek

A kutatás arra is rámutatott, hogy azoknál is esélyesebb volt a folyamatos tévézés, akiknek nem volt önkontrollja, ugyanis ők akkor sem tudták abbahagyni, amikor tudták, hogy közben más, fontosabb dolgaik is lennének.

"A fizikai fáradtság, a túlsúlyosság és a hasonló egészségügyi problémák mind hozzáköthetőek a folyamatos filmnézéshez. Ez eljuthat egy olyan szintre is, amikor ezek az emberek elkezdik elhanyagolni munkájukat vagy másokkal való kapcsolataikat is. És még akkor is, ha tudják hogy ez nem okos, nem tudják megállni azt, hogy ne nézzenek meg például még egy-két résznyi sorozatot", mondta Sung. Hozzátette, kutatásuk fontos lépés lehet például a folyamatos sorozatnézés társadalmi és médiaszempontból való vizsgálatának is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Nyugat felől egyre nagyobb területen növekszik meg a felhőzet, ami északon csak rövidebb ideig tart, illetve vékony fátyolfelhőzet lesz az égen. A déli országrészben vastagabb lesz a felhőtakaró, és napközben északnyugat felől csökken ugyan a felhőzet, de a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként estig borult marad az ég. A Nyugat- és Dél-Dunántúlon a déli órákig eső is várható. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!