Rájöttek, miért hatnak ránk az optikai illúziók

Egyre több bizonyítékunk van arra, hogy állatok is képesek hasonló illúziókat látni. Ha megértjük, hogy ezen illúziók hogyan születnek és milyen hatásuk van (nem csak az emberi agyban), képesek lehetünk arra, hogy rájöjjünk, az evolúció miként alakította vizuális érzékelésünket.

Szellemeket látunk? A láthatatlan jelenség a szobában, melytől szorongunk és rettegünk, valójában csak az agyunkban lévő jelzőrendszer pillanatnyi zavara - derítette ki egy kutatás. A részletekért kattintson! Tudósok számára az illúziók nem csak arra utalnak, hogy a látványt hogyan értelmezzük vagy rekonstruáljuk, hanem arra is, hogy hol vannak érzékelésünk határai: méretet, mozgást, színt, fényélességet, háromdimenziós formát egyaránt máshogy láthatunk. Mindezt a művészek, építészek és tervezők évszázadok óta használják már - görög építészek például úgy alkottak meg oszlopokat, hogy azok felfelé egyre vékonyodnak, így amikor felnézünk rájuk, magasabbnak tűnik az egész épület. Az ilyen perspektivikus trükköket díszkertekben vagy díszlettervezésnél is előszeretettel használják.

Hol vannak az érzékelésünk határai?

A vizuális feldolgozásnak természetesen egyszerre kell gyorsnak és általában pontosnak lennie, agyunk pedig folyamatosan "gyorsabb utakat" használ minderre és olyan feltevéseket hoz, amik nem mindig lehetnek igazak. Mindezen folyamatok lehet, hogy hasznosak voltak (ha így alakultak ki, akkor valószínű, hogy a mai napig is azok), de ezek révén agyunkat be lehet csapni. Ha pedig mindez emberekkel megtörténik, akkor valószínű, hogy állatokkal is megtörténhet. És ha ez is igaz, akkor elgondolkodhatunk azon, hogy miért ebbe az irányba alakította az evolúció érzékelésünket.

Azzal, hogy az állatok színe és mintája illúziókeltő hatású, körülbelül egy évszázada rukkolt elő Abbott Thayer amerikai művész és természetkutató és fia, Gerald. Thayer ismerte a művészeti "illúziókeltő" trükköket és úgy vélte, hogy az állatok mintái is hasonló hatást kelthetnek. Mindez mostanában újra előkerült a tudományos életben és úgy tűnik, hogy az emberekhez hasonlóan az állatok is képesek látni és teremteni ilyen vizuális trükköket.

Vizuális jeleket, színmintákat villantva például könnyebb partnert találni vagy bizonyos rejtőzködő mintákkal könnyebb elérni, hogy ne váljunk egy ragadozó prédájává. Az Uca genusba tartozó rákok hímjei például ügyes trükkel szereznek maguknak nőstényt: olyan hímekkel mutatkoznak, akiknek kisebb ollóik vannak, így ő maga nagyobbnak és vonzóbbnak tűnik. Mindezt Ebbinghaus-illúziónak hívjuk és ez az emberi párválasztásban is ismert jelenség.

Arra viszont csak az elmúlt 50 évben kezdtünk el rádöbbenni, hogy az állatok érzékelése radikálisan különbözhet az emberitől. A vizuális illúziók pedig alapvető eszközei lehetnek annak, hogy rájöjjünk: miként és milyen feltevések mentén értelmezik az állatok a világot maguk körül.