Ezért ragadós az ásítás

Ha ásítunk, és a mellettünk ülő ember szintén ezt teszi, nincs okunk aggodalomra. Nem arról van szó, hogy unja a társaságunkat, épp ellenkezőleg: nagyon is velünk érez.

A Pisa-i, a Parma-i és a Római Egyetem kutatói megállapították, hogy mély empátiát és rokonszenvet érzünk, valahányszor a másik ásítását imitáljuk.

A 33 felnőtt önkéntes részvételével készült kutatás 1375 ásítást elemzett, így kiderült, hogy az ásítás leginkább a rokonok és a barátok körében "ragadós". Azt jelenti ugyanis, hogy szeretnénk azonosulni a másik érzelmeivel, szeretnénk minél mélyebben megérteni őt.

A gazdi és a négylábú között fertőzésszerűen terjedő ásítás a kötődés jele lehet. Bár az ásítás megismétlése nem tűnik lenyűgöző trükknek, a tudósok szerint fontos dolgot jelez: a másokkal való együttérzést és kötődést. Olvasson tovább! Hasonlóképpen működnek az ember legközelebbi rokonai, a bonobo csimpánzok is. Több mint 800 órán keresztül figyelték az ásítási hullámaikat, míg megállapították: könnyen átveszik a mellettük álló csimpánz ásítását, de az egymáshoz való viszony szorosságával kapcsolatban nem lehet messzemenő következtetéseket levonni ez alapján.

"Úgy tűnik, minél közelebb áll hozzánk az illető, aki ásít, annál valószínűbb, hogy a következő másodpercben mi is biológusok szerint egyszerűen arról van szó, hogy ösztönösen utánozzuk mások arckifejezéseit, hogy közelebb kerüljünk hozzájuk" - érvelnek a szakemberek a tanulmányukban.

Az empátia miatt ragadós az ásítás (Fotó: shutterstock.com)

Míg a majmok valamennyi társuk arckifejezéseit másolják, az ember a leginkább akkor hajlamos erre az ösztönös magatartásformára, amikor hozzá közelálló személyt lát ásítani. "Ami az idegeneket illeti, épp úgy működünk, mint a csimpánzok: nagyjából hasonló arányban másoljuk az arckifejezéseket , mint ők" - olvashatjuk az olasz tanulmányban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!