Ettől majd nem kíván zsírosat

Egy új növényi étrend-kiegészítő állítólag képes csökkenteni az étvágyat és a zsíros ételek utáni vágyakozást.

A Liverpool Egyetem tudósai vizsgálataik során kimutatták, hogy a kísérletek alatt a Zotrim nevű fogyókúrás szert szedők körülbelül egyhatoddal kevesebb ételt fogyasztottak, mint a placebóval kezelt páciensek. A Zotrimot szedők ezen kívül kevésbé kívánták az olyan, zsírdús ételeket, mint a szalámi, a chips, a csokoládépuding és a sütemény, és inkább választottak más egészséges ételeket, például kenyeret, pulykahúst, uborkát és gyümölcssalátát.

A dél-amerikai növénykivonatból készült szert szedők három perccel hamarabb fejezték be az étkezést és 112 kalóriával kevesebb energiát vittek be, mint a placebó csoport tagjai. Sőt, a Zotrim mellett egy inulin nevű étkezési rostból készült italt is fogyasztók még ennél is kevesebbet ettek: ők 200 kalóriával kevesebbet vittek be egy-egy étkezés alkalmával. A kutatók szerint ez annak köszönhető, hogy a szer és az ital is növeli a teltségérzetet és ezáltal csökkenti az étvágyat.

A korábbi szerekkel ellenétben a Zotrimnál nem jelentkeztek komolyabb mellékhatások, ez pedig reményt adhat a fogyni vágyóknak. "Úgy tűnik a Zotrim valóban hatékonyan csökkenti az élelmiszer-bevitelt" - nyilatkozta Jason Halford professzor. "Az inulin nevű étkezési rosttal kombinálva a szer valóban csodákra képes, már ami az étvágy csökkentését illeti."

Az című tudományos szaklapban nemsokára publikálásra is kerülő kutatás során a tudósok 58 egészséges, enyhén túlsúlyos nőt kértek fel, hogy vegyenek be egy-egy étrend-kiegészítőt minden étkezés előtt. A tudósok ezek után figyelemmel kísérték a résztvevők kalória-bevitelét. Sem a páciensek, sem a kutatók nem tudták, hogy az önkéntesek közül ki kapott placebót és ki Zotrimot.

Bár a Zotrim kétség kívül hatékony, Halford professzor saját bevallása szerint nem tudja, pontosan hogyan működik: "A szer elhiteti a szervezettel, hogy az elfogyasztott élelmiszer jobban telít, mint valójában. A fogyni vágyók így sokkal gyorsabban és kevesebbtől is eltelnek, ez pedig csökkenti az energia-bevitelt és az étvágyat. Azt azonban nem tudjuk, hogy milyen folyamatok játszódnak le a szer bevétele után és hogy pontosan minek köszönheti a Zotrim az áldásos hatását."

Az inulin hatása szerencsére sokkal jobban dokumentált: Az inulint a bélben lévő baktériumok bontják le, aminek következtében a bél olyan hormonokat választ ki, amelyektől a szervezet telítve érzi magát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!