Agyunk tudja, mitől féljen

A veszély hatására kialakuló félelem tanulmányozása közben a kutatók felfedezték, hogy az emberek gyorsan megtanulják felismerni a fenyegetést, még akkor is, ha nincsenek tisztában vele. Ezt a megtanult képzettársítást azonban gyorsan elfelejtjük.

Ha viszont az emberek tisztában vannak a veszéllyel, hosszabb ideig tart megtanulniuk, hogy féljenek tőle, de a félelem hosszú távon megmaradt. Az Edinburgh-i Egyetem és a New York-i Egyetem kutatói szerint kutatásuk eredménye új megvilágításba helyezheti a tudatos és a tudattalan mentális folyamatok közötti különbséget.

Kísérletükben a fiziológiai félelemreakciókat mérték (a verejték mennyiségét az ujjbegyen) az alanyokban, akik bizonyos képeket néztek, és a képek megpillantásakor gyenge áramütést kaptak. A résztvevők csak az egyik szemükkel látták a képeket. Néhányan tisztán láthatták a képet, a többieknél azonban a másik szem elé tett élénk színű, dinamikus képekkel "elnyomták" az alany tudatosságát. Kiderült, hogy a képet nem tudatosan nézők gyorsabban megtanulták, hogy félni kell a képhez társuló áramütéstől, mint azok, akik elfojtás nélkül láthatták a képet. A gyorsabb tanulás ugyanakkor gyorsabb felejtéssel járt együtt. Azokban, akik tisztán láthatták a képet, szilárdabb és maradandóbb képzettársítás alakult ki.

David Carmel pszichológus úgy véli, az agy a veszélyre adott reakcióinak megismerése kulcsfontosságú az ember működésének megértéséhez. A mostani eredmények azt mutatják, hogy az ember még akkor is nagyon gyorsan meg tudja tanulni, hogy valami veszélyes, ha nem tudatosan észleli, viszont ezt az ismeretet gyorsan elfelejtjük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
gyógyteák
Ezt idd este, hogy jó legyen a vércukrod – Dietetikus ajánlásával
cékla hatásai
Nem hinnénk, de ezt teszi a cékla a szervezetünkkel
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A nyugaton lévő zártabb felhőzet kissé kelet felé terjed, miközben lassan szakadozik, gomolyosodik, emellett másutt is az időszakosan megvastagodó fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést. Csapadék nem valószínű. A Dunántúlon nagy területen kísérhetik élénk, Sopron környékén erős lökések a délkeleti, keleti szelet.A hőmérséklet délután 14, 19, késő este 4, 12 fok között alakul. Vasárnapra nem várható markáns fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
10 kérdés, amellyel kiderítheted, milyen bőrtípusod van Öt különböző bőrtípus létezik: normál, száraz, érzékeny, kombinált és zsíros bőr. Ha fogalmad sincs, te melyik csapatba tartozol, töltsd ki bőrtípustesztünket, amely segíthet jobban megismerni bőröd jellemzőit és igényeit.
kvíz
Kvíz: hogyan kell jól mérni a vérnyomást? – Kevesen mennek át ezen a teszten A rendszeres vérnyomásmérés az egészségmegőrzés alapja. Csak akkor megbízható azonban, ha helyesen végezzük. Ismered a legfontosabb szabályokat? Teszteld kvízünkben!