Szombaton irány Ajka!

Szombaton a tavaszi-nyári szezon utolsó helyszíneként Ajka válik egy napra az Egészség városává. Érdemes ellátogatni és kihasználni az egyedülálló lehetőséget, most egyetlen nap alatt teljes körű egészségügyi kivizsgáláson lehet részt venni,ingyen.

Érdemes ellátogatni és kihasználni az egyedülálló lehetőséget, most egyetlen nap alatt teljes körű egészségügyi kivizsgáláson lehet részt venni, mindezt teljesen ingyen és szórakoztató programokkal kisérve. A Richter Egészségváros az egész család számára nyitva áll: a színpadi programok mellett a kisebbeket kézműves sarok, arcfestés, bábszínház várja, a felnőtteknek pedig fitnesz, gyógytorna és érdekes előadások nyújtanak felüdülést a szűrések és egészségügyi tanácsadások között. Ez nem minden, ugyanis az egészség és a könnyű kikapcsolódás mellett a Magyar Imre Kórház működését is támogatják a lakosok, hiszen részvételükkel és aktivitásukkal több ezer forinttal is növelhetik a Richter Gedeon gyógyszercég által felajánlott 2 millió forintos alapadományt, melyből a betegek kényelmét szolgáló ápolási eszközök kerülnek megvásárlásra.

Teljes körű szűrővizsgálat egy nap alatt

Veszprém megyében a statisztikai adatok alapján sajnos jellemző a gyermekek körében az elhízás, amelynek egyik leggyakoribb oka a mozgásszegény életmód, a felnőtteknél pedig kifejezetten magas arányban fordul elő hipertónia, ezeken az eredményeken azonban tudatos életmódváltással lehet javítani. Az egészség megőrzésének az egészséges életmód mellett elengedhetetlen része a rendszeres szűrővizsgálat. Az ideje korán felismert elváltozások gyógyszeres kezeléssel vagy akár odafigyeléssel visszafordíthatóak, a betegségek pedig hatékonyabban kezelhetőek és nagyobb eséllyel kerülhetőek el a szövődmények.

Június 8-án, szombaton 10.00 órától egész napos szabadtéri programokkal várják az érdeklődőket a Szabadság téren, ahol az egészséges életmód jegyében szűrővizsgálatokkal, egészségügyi tanácsadásokkal, sokakat érintő érdekes előadásokkal és tornákkal várják a látogatókat.

A rendezvény célja, hogy felhívja mind a gyerekek mind a felnőttek figyelmet a tudatos életmód, a mozgás és a megelőzés jelentőségére, és az egészség ne csak akkor váljon értékké, amikor már betegségről beszélünk. Széleskörű szűrővizsgálatokon és egészségügyi tanácsadásokon vehetünk részt egyetlen nap alatt elkerülve az olykor kellemetlen szervezést és várakozást: prosztata (PSA) szűréssel, csontritkulás-csontsűrűségméréssel, koleszterinszint- és vérnyomásméréssel, asztma szűréssel, neuropátiás fájdalomszűréssel, bőrgyógyászati szűréssel, BMI , testzsír-, magasság- és testsúlyméréssel várják a látogatókat.

A legutóbbi Egészségvárosban a résztvevők közel 20%-ának javasoltak további szakvizsgálatot, amely esetenként életeket is menthet: "Idén már 5. éve járjuk az országot, és több mint 50 ezer szűrést végeztek a szakembereink a programsorozat keretében, amelyből közel 12 000 esetben mértek figyelmeztető értéket. Ez is bizonyítja, hogy van létjogosultsága egy olyan lakossági szűrőprogramnak, amely ingyenes, és egy nap alatt annyi szűrést végeztethet el a résztvevő, amennyi egyébként a magyar egészségügyi rendszerben hónapokat venne igénybe. A kiszűrt betegek a további teendőkről azonnali tanácsadás keretében értesülnek" - tette hozzá Beke Zsuzsa, a Richter kormányzati kapcsolatokért és PR-ért felelős vezetője.

Egész napos kikapcsolódás a család minden tagja számára

A szűrővizsgálatok mellett érdekes programokkal várják az egész családot, amíg a felnőttek szűrnek a színpadi műsorok mellett a kisebbeket bábszínház, kézműves sarok, arcfestés várja. Aki pedig egy kis szombati kikapcsolódásra vágyik, az meghallgathatja az érdekes előadásokat, megnézheti az elsősegély bemutatót és át is mozgathatja magát.

A rendezvényen lehetőség van gyógytornázni, fitnesz eszközöket kipróbálni vagy akár közösen tornázni a Forma Fitt Sportaerobik Egyesület tagjaival és Katus Attilával.

A nőkről való gondoskodás jegyében a hölgyeknek kiemelt programokkal kedveskednek a szervezők, a Richter a Nőkért Program keretében beszélgethetnek Béres Alexandrával, aki praktikus életviteli tanácsokkal szolgál, valamint Rácz Zsuzsa írónővel, akitől szívbe markoló történeteket ismerhetnek meg a Richter Terézanyu pályázat kapcsán. Ajkán tiszteletét teszi Nagy Tímea is, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívő és egyben a Richter Aranyanyu Díj zsűritagja, akivel szintén a Richter a Nőkért sátorban találkozhatnak a látogatók. A beszélgetések között "Nőnek lenni jó" témájú játékos vetélkedőkkel várja az érdeklődőket Mann Dániel. Az elmúlt évek során számos ismert személy állt a kezdeményezés mellé, így lehetőség van találkozni Jaksity Kata műsorvezetővel, Rudolf Péter színművésszel, valamint nem mindennapi módon, biciklin tekerve lehet kérni a legjobb slágereket Garami Gábortól a Class FM élő kívánságműsorában. A rendezvényen színpadra lépnek továbbá Ajka Városi Bányász Fúvószenekar Majorett csoportja, a Flowers Aerobik Klub, az Ajka-Padragkút Táncegyüttes és a Dinamic Rock and Roll Klub lelkes tanítványai is.

Betegkomfortot javító ápolási eszközök a Magyar Imre Kórháznak

Szombaton ráadásul nem csak az egészségükért tesznek a látogatók, a Richter 2.000 000 Ft alapadományt ajánl fel a Magyar Imre Kórház számára azzal a céllal, hogy betegkomfortot javító ápolási eszközök (betegágy, éjjeliszekrény, antidecubitor matrac, betegszállító kocsi) beszerzését támogassa, amely összeget most az ajkaiak pusztán részvételükkel és aktivitásukkal további 300-300 Ft-tal növelhetik. Irány a Szabadság tér szombaton, szűrés az egészségért és pontgyűjtés a kórházért!

A részletes programról a www.egeszsegvaros.hu honlapon olvashatnak bővebben az érdeklődők, javaslataikat vagy észrevételeiket pedig az [email protected] címre várják.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Egyre szakadozottabbá váló felhőzet vonul át északnyugatról kelet, délkelet felé, emellett délután - jellemzően - magasszintű felhőzet is érkezik. Néhol fordulhat elő kisebb eső, zápor, az északkeleti határ mentén késő estig zivatar sem kizárt. Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.