Humánmeteo: nehéz reggelünk lesz (2019.07.22.)

Kedden nem érkezik légköri front, azonban melegfronti tünetek és vérnyomáspanaszok is jelentkezhetnek. A nagy napi hőingás szintén megterhelő lehet.

Kedden nem érvényesül markáns fronthatás térségünkben, viszont a melegfrontra fokozottan érzékenyek kisebb migrént, fejfájást is tapasztalhatnak. Most a szokásosnál nagyobb hangsúlyt kell fektetni az élénkítésre, és inkább kerüljük a kávét és a csokoládét . Emellett akár alvászavar, napközbeni fáradékonyság és koncentrálási problémák is ronthatják a fizikai és a szellemi munkavégző-képességet, délután viszont a napsütés már sok esetben ellensúlyozhatja a panaszokat - írja a Meteo Klinika .

Reggel a legintenzívebbek a panaszok

Helyenként kifejezetten hűvös lesz a hajnal, ezeken a területeken pedig a kopásos jellegű ízületi bántalmakkal élőknek felerősödhetnek a tüneteik. Reggel érdemes könnyedén, tehermentesen átmozgatni a sajgó testrészeket. Napközben aztán gyorsan szűnnek a panaszok, gyors melegedés várható. Ezzel együtt viszont a vérnyomás- és keringési panaszok fokozódhatnak kissé, ezért az érintettek ebben az időszakban lehetőleg próbálják kerülni a nagyobb megerőltetéseket. Délutánra várhatóan jelentősen javul majd a helyzet.

A panaszok a délelőtti órákban erősödhetnek fel. Fotó: 123rf
A panaszok a délelőtti órákban erősödhetnek fel. Fotó: 123rf

Az allergiahelyzet tovább romlik, és ismét egyre többfelé akár intenzívebb tüneteket okozó mennyiségben lesz jelen a sokaknak problémát okozó pázsitfűfélék virágpora is. Ezen kívül továbbra is a csalánfélék okozhatják a legtöbb panaszt, ezért az allergiások orrfolyást, tüsszögést tapasztalhatnak, illetve a szemük is viszkethet, könnyezhet. Az említett növényekre allergiásoknak javasolt kerülni a gazos, elhanyagolt területeket, illetve a mezőket, réteket is.

Az idő kedvező a nyaralók számára, a körülmények kedveznek a szabadtéri programoknak, városi sétáknak, aktív pihenésnek. Az UV sugárzás azonban a tiszta időben általában erős lesz, akár 15 perc alatt is le lehet égni. Érzékeny bőrűként legalább 30-as faktorszámú naptejet használjon még akkor is, ha nem kifejezetten napozik, hanem csak hosszabb időt tölt a szabadban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már határozottabban is szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!