Jobb a gyakori, rövidebb mozgás egy izzasztó edzésnél

Az egész napra elosztott, időszakosan végzett, rövid testmozgások hatékonyabban meggyőzik az agyunkat arról, hogy tele vagyunk, mint egyetlen intenzív edzés.

A Murdoch Egyetem kutatói az YY-peptid (PYY) koncentrációjának váltakozását vizsgálták szakaszos, illetve folyamatos testmozgás esetén. Annak ellenére, hogy a szakértők nem mutattak változást a PYY szintjében a két mozgástípus között, kiderült, hogy a gyakori, rövidebb mozgásokat végző résztvevők 32 százalékkal nagyobb telítettségérzést tapasztaltak.

Dr. Tim Fairchild elmondta, a korábbi kutatások azt mutatták, hogy a testmozgás növeli az étvágyat szabályozó hormonok, különösen a PYY koncentrációját, és ezáltal javítják az étvágy szabályozását, de ezek a kutatások csak a mozgást követő első néhány órára összpontosítottak. A Murdoch kutatása viszont a testmozgás egész napra vonatkozó hatásait vizsgálta.

A kísérletben összehasonlították a semmilyen testmozgást sem végző résztvevőket azokkal, akik reggel edzettek egy órát, illetve azokkal, akik egész napra elosztva rendszeresen ötperces mozgásokat végeztek. Az eredmények szerint a gyakori, rövid edzéseket végzők délután egy és három óra között 32,3 százalékkal, délután három és öt között pedig 26,9 százalékkal nagyobb telítettségérzést tapasztaltak.

"Annak ellenére, hogy a PYY koncentrációja nem tért el, a gyakori és rövid edzéseket végző résztvevőkben kisebb volt az éhségérzet, és nagyobb a telítettségérzet a délutáni órákban" - összegezte az eredményeket dr. Fairchild. "Úgy látszik, hogy a mozgás halmozódó hatást gyakorol még akkor is, ha nem befolyásolja a hormonszintet."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra