Egy hónapos közösségi festés indul

A Magyar Reumabetegek Egyesületének kezdeményezésére elindult a RAgadj Ecsetet! című országjáró kampány. A következő másfél hónapban 8 városban gyűlnek majd össze betegek, orvosok, nővérek, hogy megfessék egy 60 négyzetméteres képeslap darabjait.

A részek október 12-én, az Artritisz Világnapján állnak össze egyetlen képeslappá, amit a Guinness rekordok szakmai hitelesítésével postára is adnak. A közösségi festést minden helyszínen közismert, szívesen festő emberek támogatják, a szervezők minden érdeklődőt várnak. Az első képdarab a Millenárison készült el.

Az RA-betegek által festett óriási képeslap a Guinness rekordok elvárásai szerint készül. Vagyis a képeslap elején város, ember vagy épület szerepel, kereskedelmi forgalomba is fog kerülni, s hátoldalán üdvözlés és bélyeg is helyet kap majd. Sőt, ezt a 60 m2-es képeslapot ugyanúgy postára kell majd adni, mint bármely más üdvözlőkártyát. A rekordot ma egy 56 négyzetméteres képeslap tartja, melyet a szlovéniai Nova Goricában készítettek és adtak postára tavaly nyáron. A reménybeli magyar rekorder Róth Anikó festő, grafikus alkotását mutatja majd, az óriási képeslap részleteit a közös festés végéig azonban még titok fedi.

A kampány szeretné a közös művészeti alkotás élményével közelebb hozni egymáshoz a reumatoid artritisszel (RA), vagyis sokízületi gyulladással kezelt betegeket, orvosaikat, a támogató nővéreket és minden érintettet vagy érdeklődőt.

A kampány célja az is, hogy a magyar társadalom reálisabb képet kapjon a betegségről, melyben ma Magyarországon mintegy 80-90 ezren szenvednek. A reumatoid artritisz a mozgásszervi betegségek egyik legsúlyosabb formája, amely gyermekeket, fiatalokat és időseket is érint.

A közösségi festés budapesti nyitórendezvényén Dr. Ortutay Judit, a Magyar Reumabetegek Egyesületének elnöke, és Dr. Hodinka László, az ORFI osztályvezető főorvosa mutatta be röviden a betegséget és kezelési lehetőségeit. A közös festésbe bekapcsolódott az énekesnő Hien, az énekes Rácz Gergő, de Oszter Alexandra és Szabó Győző színművészek is ecsetet ragadva álltak a betegek mellé.

A sorozat vidéki állomásai Nyíregyháza, Szombathely, Gyula, Veszprém, Pécs, Debrecen és Szeged lesznek, az időpontok és helyszínek még szervezés alatt állnak. A záró rendezvényre október 12-én, az Artritisz Világnapján, a Millenárison kerül majd sor.

Százezer magyar felnőtt és néhány ezer gyermek

Az ízületi gyulladások vagy artritiszek a középkorú és a fiatal korosztályt, számos esetben a gyermekeket is veszélyeztetik. Az ide tartozó immunológiai, fertőzéses vagy anyagcsere eredetű betegségek a végtagízületeket és a gerincet egyaránt érinthetik. Az ízületi gyulladások világszerte kiemelkedő és egyre növekvő népegészségügyi problémát jelentenek. Ennek nemcsak a betegségek magas száma az oka, hanem a tartós életminőség-romlás, rokkantság és keresőképtelenség, valamint az extrém költségek is.

Magyarországon több mint százezer felnőtt és néhány ezer gyermek szenved artritiszben. Egyes mozgásszervi betegségek magasabb halálozással járnak, például a sokízületi gyulladás által érintett betegek átlagos élettartama tíz évvel rövidebb, mint az átlagnépességé.

Terápiás eredmények

A magyar artritisz centrumok országos hálózatában több mint húsz, szakemberekkel és diagnosztikai lehetőségekkel jól ellátott szakambulancia dolgozik. A kezelésben kiemelkedő jelentőségűek a célzottan ható biológiai terápiás készítmények, melyek az ízületi gyulladások kezelésében valóban forradalmi áttörést hoztak. Ezek az injekcióban és infúzióban adott gyógyszerek nemcsak a fájdalmas tüneteket csökkentik minden korábbi szernél hatékonyabban, hanem meggátolják a betegség előremenetelét és így megóvják a beteget az elnyomorodástól, a különböző szövődményektől és élettartamuk megrövidülésétől.

A reumatoid artritiszes betegek terápiája általában gyógyszeres kezelésből, illetve a megfelelő életmód betartásából áll. A betegség által okozott károsodás csökkentése érdekében azonban tehet jó néhány "óvintézkedést". Érdemes mindennap minden ízületet átmozgatni, s mozgás közben az ízületet nem rángatni, hanem folyamatosan, ritmusosan mozgatni. A gyakorlás közben fontos a helyes testtartás, hogy a gyakorlatnak még nagyobb hatásfoka legyen. Az egészséges táplálkozás, amely rostban (gyümölcsök, zöldségek) és teljes kiőrlésű gabonákban gazdag, hozzájárulhat az ideális testsúly kialakításához, illetve annak megtartásához és az egészség megőrzéséhez is. A súlyfeleslegtől azért is jó megszabadulni, mert többlet terhet ró az ízületekre, különösen a derék, a csípő, a térd és a láb ízületeire. Mivel elsősorban ezek az ízületek érintettek a reumatioid artritiszben, a súlyfelesleg további károsodást eredményezhet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!