A hajszálvékony akupunktúrás tűket a test meghatározott pontjaiba szúrják, majd finoman megforgatják vagy felmelegítik. Az így keletkező ingerület végigfut a gerincvelő és az agy idegrostjain, melyek a fájdalmat enyhítő kémiai anyagokat bocsátanak ki.
Az akupunktúra a jezsuitáktól kapta nevét a 17. században, és két latin szó összetételéből származik (acu - hegyes, puncture - szúrás). Ők ismertették meg a Nyugattal ezt az ősi gyógyító eljárást. Európai népszerűségét Soulié de Morant francia diplomatának köszönheti, aki századunk '30-as éveiben szegődött az akupunktúra szószólójává és művelőjévé.
Az akupunktúra története
Az tűszúrásos kezelés Kínából ered, ahol már kereken 2500 évvel időszámításunk előtt a népi gyógyászat virágzó ága volt. Az 1970-es években a kínai kultúra iránti érdeklődés fellendült Európában, s az akupunktúra népszerűsége is megnövekedett.
Bár Nyugaton többnyire csak hasznos kiegészítő gyógymódnak tekintik, művelői tudatában vannak annak, hogy amennyiben elfeledkeznek az akupunktúra ősi alapelveiről, elvész az évezredek tapasztalatán és bölcseletén alapuló lényeg. Ez a gyógyeljárás a hagyományos kínai orvoslás negyedik talpkövét alkotja a lélek gyógyítása, az étrend kiegyensúlyozása és gyógyfüvek használata mellett.
A régi kínaiak megfigyelték, hogy bizonyos szervek rendellenességei nyomás következtében vagy spontán módon a bőr meghatározott pontjain okoznak fájdalmat, ezért pattintott kőszilánkokat szúrtak ezekbe a pontokba. Houang Ti, az i. e. 3. évezred misztikus uralkodója szorgalmazta e gyógymódok terjedését, amelyeket a korabeli egyéb eljárásoknál kevésbé veszélyesnek ítélt. Elrendelte a szilánkok helyett fémtűk alkalmazását.
A szervezet energetikai egyensúlya
Senki sem ismeri az akupunktúra hatásmechanizmusát. Tagadhatatlan tény, hogy a megfelelő pontba szúrva a tűt, a test egy másik részében enyhül a fájdalom.
A régi kínaiak úgy hitték, hogy a szerveket a "Csí"-nek nevezett életenergia működteti. Ez az energia meghatározott csatornákon, meridiánokon keresztül áramlik a szervezetben. Mindegyik testfélen tizenkét ilyen meridiánt számolhatunk össze.
Ez a tizenkét pár főmeridián. Jelentős még a test elülső, illetve hátsó részén áthaladó két rendkívüli pálya. A meridiánok rendszerén 361 klasszikus akupunktúrás pont helyezkedik el. A meridiánokon keresztül nyilvánul meg a két alapvető hatóerő, a negatív "jin" és a pozitív "jang" energia. A szervezet egészséges működésekor a jin és jang erői egyensúlyban vannak.
A kínaiak úgy tartják, hogy valamilyen betegség vagy fájdalom jelentkezésekor ez az egyensúly felborul, ezért ezt helyre kell billenteni. Ennek eszköze az akupunktúra. Az eljárás célja az akadozó energiaáramlás megnövelése, vagy csökkentése az energia túltengése esetén.
Ma az akupunktúra feladata kettős. Egyrészt gondoskodik a beteg szervezetében keringő energia kiegyensúlyozott áramlásáról, másrészt egyensúlyt teremt a beteg és a kozmosz között. Ez a célkitűzés közvetlenül a kínaiak hagyo-mányos egészségfelfogásából következik.
Energiaáramlás
Az akupunktúra második legfontosabb feladata, azaz a beteg panaszait enyhíteni, már közelebb áll a nyugati orvostudomány gyakorlatához.
A kezdő orvosgyakornok Kínában mindössze tüneti akupunktúrás kezelésre szorítkozik, míg a tapasztaltabb gyógyász már a betegség által akadályozott energiaáramlást is rendezni igyekszik, végül a legtapasztaltabb orvos, a "nagymester" azt is tudja, miként lehet a fellépő energiazavarok haladéktalan orvoslásával a várható betegségeket megelőzni.
A manapság Nyugaton praktizáló akupunktúrás orvosok is azt vallják, hogy jobb a megelőzés, mint a gyógyítás, s azt tanácsolják, hogy időről időre hozzák összhangba szervezetük működését, kivált az ezt fenyegető külső hatások - például az évszak-változások idején - várható jelentkezésekor. Az akupunktúrás gyógyászok különböző pontokat használnak. Több száz ilyen pont ingerlésének tulajdonítanak gyógyhatást, noha nem egyenlő mértékben. Némelyik pont megszúrása helyi hatást kelt, vagy egy meghatározott testtájon érezteti befolyását, esetleg bizonyos tüneteken vagy kórképen segít, vagy az energiaáramlást rendezi.
Az akupunktúra tizenkét pár fő meridiánt különböztet meg. Ezek öt parenchymás szervnek (máj, tüdő, szív, lép, vese), valamint öt zsigeri szervnek (gyomor, vékonybél, epehólyag, vastagbél, húgyhólyag) felelnek meg. Ezek a meridiánok lényegében zárt áramkörként működnek, mindegyik a saját belső ritmusa szerint, s az egyes meridiánok ráhangolódnak a többi meridián ritmusára. A másodlagos meridiánok a fő energiacsatornákat és a különböző energiahálózatokat kötik össze.
Öröklött energia
A kínaiak két csoportba osztották a meridiá-nokat: a jin-meridiánok az áramló energiát képviselik, de egyúttal mindig a leggyengébb meridiánok is. Az erősebb jang-meridiánok energiájukat mindig leadják a jóval gyengébb jing-meridiánoknak.
Az akupunktúrás pontok kijelölését a diagnózis felállítása előzi meg, mely részben a nyugati orvostudomány eljárásaival rokon. A diagnózis felállításához tartozik az életszokások, a betegség lefolyásának pontos ismerete. A gyógyász nyugati kollégáihoz hasonlóan először tüzetesen megvizsgálja, meghallgatja és kikérdezi a beteget. Megvannak azonban a maga külön módszerei is, ilyen például a meridián saját pulzusának a megállapítása.
A vizsgálat mindegyik mozzanata alapvetően a jin és a jang egyensúlyát méri fel a páciens szervezetében. Az ősenergiának ez a kétféle megnyilvánulási formája figyelhető meg minden létezőnél. A betegben az egyik őselv túlsúlyba kerülhet a másikkal szemben, de előfordulhat részleges egyensúlyzavar is, amely csupán egyetlen szervet, életfunkciót vagy energia-áramkört érint. 4. szám
