Szoptatással karcsúbb a kismama

Azok az elhízott nők, akik a terhesség után megszívlelik a szoptatásra vonatkozó ajánlásokat, kisebb valószínűséggel tartják meg terhességi testsúlyukat.

Azok az elhízott nők, akik legalább négy hónapig szoptatták gyermeküket, az új amerikai kutatás szerint kisebb valószínűséggel tartották meg terhességi testsúlyukat. A kutatók a Pediatrics szaklapban azt írták, hogy a jótékony hatás valószínűleg azzal magyarázható, hogy a tejtermelés és a szoptatás következtében a szervezetük több energiát használ fel.

Már több kutatás is kimutatta a szoptatás jótékony hatásait a gyerekekre, például azt, hogy a későbbi gyermekkorban alacsonyabb az elhízás kockázata. A szakfolyóirat ugyanezen számában megjelent másik kutatás azt mutatja, hogy az anyatejjel táplált gyermekek nagyobb valószínűséggel fogyasztanak később zöldségeket és gyümölcsöket, és kisebb valószínűséggel fogyasztanak cukrozott üdítőitalokat.

Kevesebb információ áll azonban rendelkezésünkre arról, hogy a szoptatás gyakorol-e valamilyen hatást az édesanyák testsúlyára évekkel a csecsemő születése után.

A mostani kutatáshoz az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) atlantai részlegének kutatói Andrea Sharma vezetésével 2005 és 2007 közötti korábbi kutatási eredményeket használtak fel, amelyek 726 nő testsúly adatait tartalmazták a terhesség harmadik harmadától a szülést követő hatodik évig.

Szoptatással könnyebb leadni a túlsúlyt

Az Amerikai Gyermekgyógyászati Kollégium (AAP) akkori ajánlásaiban az állt, hogy a kismamáknak a gyermek első életévében tanácsos szoptatniuk, és ebből az első négy hónapban az anyatej legyen az egyetlen tápanyagforrás. Az AAP azóta felülvizsgálta irányelveit, és jelenleg azt javasolja, hogy a szoptatás egy évig tartson, de ebből az első hat hónapban legyen az anyatej az egyetlen tápanyagforrás .

A kutatás eredményei azt mutatták, hogy a normális testsúlyú és a túlsúlyos nők esetében a korabeli irányelveknek megfelelő szoptatás nem állt összefüggésben azzal, mennyi kilogrammot tartottak meg a szülés után . Az elhízott nők azonban a soha nem szoptató nőkhöz képest körülbelül 9 kilogrammal kevesebbet tartottak meg testsúlyukból a terhesség után, amennyiben betartották az ajánlásokat.

A kutatók azt írják, a nőknek általában azt ajánlják, hogy valamennyire hízzanak meg a terhesség időtartama alatt, a várandós nők mintegy fele azonban túlzásba viszi a testsúlygyarapodást .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra