A tej véd a diabétesz ellen is

A Harvard Medical School kutatói megállapították, hogy a transz-palmitolajsav igen kedvező hatást gyakorol a koleszterinszintre, emellett pedig a cukorbetegség rizikóját is nagymértékben csökkenti.

A kutatók vizsgálata kimutatta, hogy azok, akiknek magas a transz-palmitolajsav szintje, 60%-kal kisebb kockázattal lesznek cukorbetegek. A transz-palmitolajsav olyan esszenciális zsírsav, melyet az emberi szervezet nem tud előállítani, jó hír azonban, hogy a tejben, joghurtban természetes formában megtalálható. Így a rendszeres tejfogyasztóknál a diabétesz kialakulásának esélye 2/3-dal csökken.

A cukorbetegség ellen.

A Harvard egyetem tudósai és munkatársaik évtizedekkel ezelőtt indítottak el az Egyesült Államok területén egy átfogó vizsgálatot, hogy megállapítsák, milyen szerepe van a legtöbb halálesetet okozó szív- és érrendszeri betegségek kockázati tényezőinek a szívroham és az agyi katasztrófa bekövetkezésében. A kutatás során igen részletes adatokat gyűjtöttek a résztvevők táplálkozási szokásaival kapcsolatban is, emellett rendszeresen mérték az anyagcsere adatokat, a vércukor értéket, valamint az inzulin- és vérzsírszinteket is.

Korábbi állatkísérletes adatok arra utaltak, hogy bizonyos zsírsavaknak kedvező hatása van a szervezetre. A Harvard egyetem kutatóinak munkacsoportja azt vizsgálta, hogy csaknem négyezer, 65 évesnél idősebb ember vérében milyen mennyiségben fordul elő a transz-palmitolajsav. Ezt az olajsavat az emberi szervezet nem tudja előállítani, csak táplálékkal vehetjük magunkhoz.

Az ismételt vizsgálatok során mind világosabban látszott, hogy akinek vérében sok a transz-palmitolajsav, annak a koleszterinszintje kedvezőbben alakul, emellett pedig lényegesen kisebb lesz az esélye annak, hogy cukorbeteg lesz.

"A diabéteszes rizikó 60%-os csökkenése rendkívül erős védelmi hatást jelent a cukorbetegség ellen, a legerősebbet, amit eddig ismertünk" – áll az angol nyelvű tanulmány összefoglalójában. - "A következő lépésünk az lesz, hogy további vizsgálatokkal fényt derítünk arra, hogy a transz-palmitolajsav célzott adagolása terápiás hatással jár-e a betegségre" – jelentette be a Harvard Egyetem munkacsoportja.

Nyugodtan fogyasszunk tehát csökkentett zsírtartalmú tejet a javasolt napi fél liter mennyiségben, hiszen az jótékony hatással van szervezetünkre!

Korábbi tanulmányok már elővetítették a tejnek a cukorbetegség megelőzésében játszott szerepét, az inzulinrezisztenciára helyezve a hangsúlyt. Az inzulin a véráramban lévő cukrok átalakításához szükséges, továbbá segíti a sejtek energiatermeléséhez szükséges cukor felvételét. Az inzulinrezisztenciában szenvedő emberek véréből a cukor nem jut be a sejtekbe, ami hiperglikémiát okoz, ez pedig 2-es típusú cukorbetegséghez vezethet. A tej- és tejtermék-fogyasztás segítheti az inzulinrezisztencia megelőzését.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos idő várható fátyolfelhőkkel, de a délnyugati, déli tájakon tartósabban felhős maradhat az ég. A reggeli órákban a nyugati határ mentén még előfordulhat kisebb eső, zápor, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet sokfelé kísérhetik élénk, olykor erős széllökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!