Megfelelő szájápolás az ünnepek alatt

Az ünnepek alatt bizony bőven jut olyan alapanyag a szánkba, amely árthat fogainknak, ezért fokozott figyelemmel kell lennünk táplálkozásunkra, de persze úgy, hogy ez semmiképp se menjen az ünneplés rovására.

Nincs is rosszabb annál, ha fogfájás gyötör bennünket az ünnepek alatt. Ezt sajnos soha nem tudjuk előre kiszámítani, így a baj bármikor felütheti a fejét. Ráadásul az év végi ünnepek alkalmával sok olyan étel kerül a szánkba, melyek károsak lehetnek fogainknak. Gondoljunk csak az édességekre, süteményekre, és minden olyan alapanyagra, ami fogainkba ragadhat. Egy-két apró trükkel viszont könnyen segíthetünk a helyzeten, ráadásul, még étkezésünkön, emésztésünkön is segíthetünk vele.

1. gyümölcsök, gyümölcslevek

Fontos dolog, hogy az ünnepek alatt is figyeljünk oda a rendszeres gyümölcsfogyasztásra, hiszen csökkenthetjük vele édesség utáni vágyunkat, valamint vitaminban gazdag folyadékhoz is jutunk elfogyasztásukkal. A legjobb, ha reggelire eszünk gyümölcsöket, vagy iszunk gyümölcslevet, viszont a fogmosást legalább fél óráig nélkülözzük, mert a savas étel hatására a fogzománc felpuhulhat, és könnyen megsérülhet a fogmosás közben.

2. zöldségek

Étkezés után együnk nyers zöldségrudakat, például szárzellert, sárgarépát , melyekkel könnyedén megtisztíthatjuk fogainkat a rárakódott lepedéktől. A zöldségek ráadásul segítik emésztésünket is, a bennük lévő élelmi rostoknak köszönhetően, és vitaminban, ásványi anyagokban is gazdagok.

3. szénsavas vizek és üdítők

Bár a szénsavas italok sokaknak segítenek a megfelelő emésztésben, mégis csínján bánjunk velük, hiszen károsíthatják a fogzománcot. Helyettük igyunk inkább mentes vagy tisztított vizet, melyek nélkülözik a cukrot, és szervezetünk is hálás lesz érte.

4. használjunk sót

Az ünnepek alatt is fontos, hogy mosolyunk gyönyörű, fogaink pedig fehérek legyenek. Ezért dörzsöljük be fogainkat apró szemű sóval, mely letisztítja az elszíneződéseket a fogak felszínéről, és fertőtlenítik is az ínyünket.

5. gyógynövények, ha fájna

Ha mégis bekövetkezne a baj, és fájna a fogunk, használjunk gyógynövényeket a fájdalom csillapítására. A kamilla, a zsálya , a borsmenta kiváló gyógyszer lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +6 °C

Derült vagy fátyolfelhős lesz az ég, de a keleti, északkeleti tájakon kevés helyen még előfordulhatnak felhősebb körzetek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Az északi szél döntően gyenge vagy mérsékelt marad, de északkeleten élénk, akár egy-egy erős lökés is előfordulhat. A hőmérséklet hajnalban általában 1 és 7 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont alá hűlhet le a levegő, míg a városokban és a szeles tájakon enyhébb lehet a hajnal. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?