Cukorsav-semlegesítő fogkrém jelent meg

Nyolc évig tartó intenzív klinikai kutatás eredményeként új fogkrém jelent meg a boltok polcain. A Colgate terméke már többet kínál a tiszta fogaknál: azt ígéri, semlegesíti a szénhidrátok fogyasztása miatt keletkező cukorsavakat.

A Colgate Maximum Cavity Protection az első fogkrém, amely a Cukor Sav Semlegesítő technológiát tartalmaz, és nem kevesebbet állít magáról, mint azt, hogy az első úttörő jellegű felfedezés a fluoridos fogkrémek bevezetése óta. A sajtóanyag szerint használatával a kezdeti fogszuvasodás gyakorisága akár a felére is csökkenthető. Érdemes megvizsgálni ezeket az állításokat.

A foglepedékben találhatóak olyan baktériumok, amelyek szénhidrátokkal táplálkoznak, - ezek az energiaforrásaik - és a lebontási folyamat eredményeként savat termelnek. A fluorid bizonyítottan csökkenti a fogszuvasodás gyakoriságát, és 60 évvel ezelőtt lett a fogkrémek alkotórésze. Elsősorban a sav termelését és a baktériumok továbbszaporodását akadályozza meg.

A fogszuvasodás terjedése világszerte riasztó képet mutat, ahogyan azt a cég a közelmúltban elvégzett tanulmánya is mutatja, minden második ember a szuvas foga miatt kereste fel fogorvosát az elmúlt két évben. A megkérdezettek közel egyharmada úgy gondolja, hogy ha megeszik egy almát, az ugyanolyan hatásos, mintha fogat mosna! Miközben egy nagy alma körülbelül 27 g monoszacharidot tartalmazhat, amely 5 teáskanál cukornak felel meg.- Még egy szigorú diéta sem képes teljesen megvédeni minket a szénhidrátfogyasztástól, hiszen a mai kor emberének tápláléka tele van ún. rejtett cukrokkal. A baktériumok anyagcseréjük során savakat termelnek, amelyek a demineralizáció (ásványianyag-vesztés) és ezáltal a fogszuvasodás legfőbb okozói. A kérdés az, hogyan semlegesíthetjük ezeket a savakat? Kiderült, hogy az arginin, amelyet az orvostudományban már évek óta alkalmaznak, segíthet ebben - tájékoztatott dr. Alberth Márta a Debreceni Egyetem tanszékvezetője. - Ezzel a teljes mértékben természetes és biztonságos aminosavnak, az argininnek a hozzáadásával módosítható az eddig ellenséges mikrobák anyagcseréje, ezáltal nagy előrelépés várható az egészséges fogakért és a betegeink ragyogó mosolyáért folytatott küzdelemben - tette hozzá a doktornő.

A banán finom, de tele van cukorral

- Táplálkozási szakértők szerint az embernek napi ötszöri étkezésre van szüksége, de ki az, aki minden étkezést után fogat mos? - teszi fel a kérdést dr. Irmes Ferenc fogszakorvos. - A táplálkozási szokásaink alapvetően befolyásolják fogaink egészségét. Először is, a monoszacharidok negatív hatást fejtenek ki a fogainkra. Általában nem tudatosul bennünk, hogy az általunk elfogyasztott élelmiszerek többsége cukrot is tartalmaz. Itt nem csak az édességekben található szacharózról, valamint a tej és tejtermékekben lévő laktózról, és az üdítőitalokról van szó. Még az olyan egészséges ételek is, mint a gyümölcsök és a gyümölcslevek fogyasztása is hozzájárul a fogszuvasodás kialakulásához a bennük található nagy mennyiségű fruktóz miatt. Egyes tanulmányok azt igazolják, hogy a fogszuvasodás kialakulását nem csak a monoszacharidok mennyisége, hanem a fogyasztásuk gyakorisága is befolyásolja - teszi hozzá a szakértő.

A fogszuvasodásnak súlyos következményei lehetnek az általános egészségügyi állapotunkra nézve, hiszen a fogszuvasodás fájdalommal, később a fogak elvesztésével, így a rágási funkció romlásával járhat. A fogak rossz állapota negatív hatással van az önbecsülésére, a foglalkoztathatóságra és a szociális kapcsolatokra is.

- Bemutatkozáskor vagy egyszerűen egy beszélgetés során a száj és a fogak az arc azon hangsúlyos részei, amelyekre a legtöbb figyelmet fordítjuk. Napjainkban az egészséges fogsor a vonzó megjelenés nélkülözhetetlen része, és bármilyen kellemetlen elváltozás, - mint pl. a hiányos fogazat - negatívan befolyásolhatja megítélésünket. Ennek következtében az önbizalmunk csökken, amely hátrányosan hat a társadalmi és szakmai sikerességünkre is - mondja dr. Albert Márta.

A felmérésben megkérdezettek közel fele azt gondolja, hogy a fogszuvasodás visszafordíthatatlan, pedig napjainkra kiderült, hogy a fogszuvasodás befolyásolható. Megfelelő fogorvosi kezeléssel a fogszuvasodás korai szakaszában megállítható vagy akár vissza is fordítható. A legfontosabb a megfelelő technikával végzett rendszeres fogmosás, különösen a cukrot tartalmazó ételek után. Ne feledjük, hogy szinte mindenben van cukor, amit eszünk. A cukor sav semlegesítővel ellátott fogkrémek használatával növelhetjük fogaink védelmét és csökkenthetjük a fogszuvasodás kockázatát. Érdemes nagyobb hangsúlyt fektetnünk a szájhigiéniére, hiszen a fejlett európai országokhoz képest nem állunk jó helyen. Fogkeféből évente átlagosan másfelet használunk el, pedig 3 havonta kellene újat venni, sőt egyes betegségek után is a fogkefe cseréje indokolt a fogorvosok szerint. A friss kutatás alapján Magyarországon évente átlagosan csak 3,8 (!) - tehát negyedévente 1 - tubus fogkrémet vásárolunk, szájvízből pedig Nagy-Britanniában évente átlagosan háromszor annyi fogy, mint nálunk.

Az új Colgate fogkrém cukor sav semlegesítővel fogkrém Cukor Sav Semlegesítő technológiája segít a fogzománc károsodása és a fogszuvasodás kialakulása előtt semlegesíteni - a foglepedék baktériumai által - a cukrok lebontásából termelt savakat, valamint fiziológiás szintre visszaállítani a foglepedék pH értékét. A különösen fejlett technológiának köszönhetően, a fogkrém a fogszuvasodás kezdeti szakaszában az ásványi sók kioldódását 50 százalékkal, az új fogszuvasodás kialakulásának gyakoriságát pedig 20 százalékkal csökkenti a csak fluoridot tartalmazó fogkrémekhez képest.

Az új Colgate Maximum Cavity Protection fogkrém cukor sav semlegesítővel

A termékek háromféle változatban kapható: kettő - Fresh Mint és Whitening - a felnőtteknek, a harmadik, Junior változat gyermekeknek 6 éves kortól ajánlott.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg időnként a délkeleti szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!