Valóban árthatnak a gyerekeknek az élelmiszer-adalékok

A feldolgozott élelmiszerekben és az üdítőitalokban lévő adalékanyagok fogyasztása kapcsolatba hozható a figyelemhiányos tünetegyüttes kialakulásával - állapította meg a brit élelmiszerminőségi intézet jelentése.

Az intézmény megbízásából a Southamptoni Egyetemen elvégzett kísérletben 300, véletlenszerűen kiválasztott gyerekkel itattak adalékanyagokat tartalmazó italokat, ezután többen is indulatosan viselkedtek, és jelentősen gyengült a koncentrálóképességük.

Az intézet szakemberei - amellett, hogy elismerik a hiperaktivitásban szerepet játszó többi tényező jelentőségét - úgy vélik, hogy a figyelemhiányos gyerekek számára hasznos lehet, ha kevesebb adalékanyagot fogyasztanak, bár több orvos szerint a gyógyszerek hatékonyabb terápiás megoldást kínálnak.

Az élelmiszerminőségi intézet képviselői találkoztak a brit élelmiszeripar képviselőivel, hogy megtárgyalják, milyen lépésekre van szükség a tanulmány megállapításainak fényében.

Az egészséges élelmiszerekért kampányoló Élelmiszerbizottság nevű civil szervezet ennél tovább ment, és arra szólította fel a gyártókat, hogy önként távolítsák el termékeikből az adalékanyagokat.

"Lehet, hogy a mesterséges színezékek hatására jobban néznek ki az ételek és az italok, de a jelek szerint ezek pusztító hatást gyakorolnak néhány gyerek viselkedésére" - fogalmazott a civil szervezet egyik szóvivője.

Az élelmiszer- és üdítőital-gyártók szövetsége egyik képviselője elmondta: elfogadják az élelmiszerminőségi intézet ajánlását, de a mostani kísérletben nem úgy alkalmazták az adalékanyagokat, ahogy az a valóságban történik.

A southamptoni nem az első vizsgálat, amely összefüggést állapított meg az adalékanyagok és a hiperaktív viselkedés között, de a mostaniban a korábbinál több gyerek vett részt, és voltak közöttük olyanok is, akik nem küzdöttek viselkedési problémákkal.

Az egyetem kutatói hároméves, valamint nyolc-kilenc éves gyerekeken vizsgálták az adalékanyagok hatását. Utóbbiak a tartrazin (E102), a kosnil vörös A (E124), a narancssárga FCF (E110), a karmazsin (E122), a kinolinsárga (E104), az allura vörös AC (E129) és a nátrium-benzoát (E211) voltak.

A kutatást vezető Jim Stevenson professzor elmondta: bár sikerült kimutatni a kapcsolatot az említett színező- és tartósítószerek és a hiperaktivitás között, nem szabad azt gondolni, hogy ezek étrendből történő eltávolításával meg lehet előzni a rendellenességeket.

Tudjuk, hogy ezt rengeteg minden befolyásolja, de az adalékanyagokat legalább el lehet kerülni - tette hozzá.

Felmérések szerint az Egyesült Királyságban az iskolás korú gyerekek 5-10 százalékánál figyelhető meg a figyelemhiányos viselkedési rendellenesség, amely indulatos viselkedésben, túlzott aktivitásban és a koncentrálóképesség gyengeségében mutatkozik meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos, száraz idő várható. Elsősorban a nyugati határszélen, valamint Borsodban és Szabolcsban, de időszakosan másutt is előfordulhatnak felhősebb körzetek, azonban csapadék ezeken a részeken sem lesz. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A csúcsérték általában 8 és 12 fok között valószínű, az ukrán határ közelében már délelőtt beállhat a maximum. Késő estére -4, +4 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!