Rosszul tudtuk, nem vizezik a tejet

A tejnek kitüntetett szerepe van az életünkben, hiszen ez az első táplálék, amit születésünk után magunkhoz veszünk. Mégis, mintha megfeledkeznénk fontosságáról, mert felnőttként egyre kevesebbet fogyasztunk belőle, sőt vannak, akik kifejezetten tartózkodnak tőle.

A romló presztízs a statisztikákon is látszik: 2005-ben az egy főre eső tej- és tejtermékfogyasztás 167 liternek felelt meg, alig egy évtizeddel később ez már csak 147,5 liter volt. A magas árszínvonal minden bizonnyal hozzájárult a csökkenéshez, azonban egyre több azok száma, akik valamilyen probléma vagy meggyőződés miatt iktatják ki az étrendjükből. A TÉT Platform Egyesület szakértők segítségével járt utána, hogy mi a csökkenés oka, s miért volna hasznos a trend megfordítása.

Miközben a tej talán a legjobb kalcium- és D-vitamin-forrás, számos más hasznos tápanyagot is tartalmaz: 1 dl tejben átlagosan 3,4 gramm fehérjét, 1,5-3,6 gramm zsírt, 5,3 gramm szénhidrátot és 48-64 kcal-t (202-267 kJ) energiát találunk. Emellett A, D, E-vitamint, valamint B1, B2, B12 és C-vitaminokat, niacint és folsavat tartalmaz. Egy liter tejben körülbelül 4 gramm ásványi anyag is van, például kálium, nátrium, magnézium és cink. Kalciumtartalma körülbelül 125 mg deciliterenként, amit azt jelenti, hogy egy bögre tejjel a napi szükséglet egynegyedét már fedezhetjük is.

A tejben és a belőle készült termékekben, így a joghurtban, kefirben, sajtban és túróban megtalálható vitaminok és ásványi anyagok nagyon fontos szerepet töltenek be egészségünkben, az alapvető élettani folyamatok szabályozásában, kifejezetten a csontok fejlődésében és később a csontritkulás megelőzésében. A tej könnyen emészthető, jól hasznosítható tápanyagokat tartalmaz, és emiatt minden korosztálynak ajánlott, mutat rá a TÉT Platform szakmai vezetője, Antal Emese dietetikus, szociológus is.

„A hiedelmekkel ellentétben a tej kifejezetten jól emészthető, a legtöbb diétás étrendben is helyet kap. Legfontosabb szerepe gyermekkorban van, ilyenkor a benne lévő kalcium és D-vitamin hozzájárul az egészséges csontfejlődéshez és növeli az úgynevezett csúcs-csonttömeget is, amely a legfontosabb faktor a XXI. század járványának is nevezett oszteoporózis megelőzésében. Éppen ezért fontos az idősek számára is. Azonban a felnőttek egy része téves információk miatt szinte teljesen kiiktatja étrendjéből a tejet, sőt a tejtermékeket is” – mondta a szakértő.

A dietetikus több okot is említ, ami eltántorítja az embereket a tejfogyasztástól. „A legtöbben laktózérzékenység vagy tejfehérje-allergia miatt kerülik a tejet. Bár a laktózérzékenység több ok miatt alakulhat ki, s hazánkban a felnőttek harmada erre hivatkozva nem fogyaszt tejet. A diagnosztizált laktóz-intoleránsok száma azonban ennek mindössze töredéke, 7-10 százalék körüli. A tejfehérje-érzékenyek aránya pedig mindössze 1,5-2 százalék. A savanyított tejtermékek, így például a joghurt koncentráltan tartalmazzák a tej értékes tápanyagait, így a csontok egészséges fejlődéséhez szükséges kalciumot is. Ráadásul sok joghurt a szervezetünk számára hasznos, probiotikus baktériumokat is tartalmaz, így a bélflóránk egyensúlyára is jó hatással lehet” – közölte Antal Emese, aki szerint, ha nem is kedveli valaki a tejet, a tejtermékeket nem szabad kihagynia az étrendjéből.

Sokan úgy gondolják, hogy a boltokban kapható tejek értéke csökken, mert a pasztőrözéssel, netán az UHT kezeléssel elvesznek belőle az értékes tápanyagok. A tartós tejeket, amelyek kizárólag UHT technológiával készülnek, néhányan egészségtelennek tartják. Ám a tej tápanyagtartalma, pontosabban A- és D-vitamintartalma inkább a zsírtartalmától függ, mintsem a hőkezelés módjától. A zsír eltávolításakor (amit fölözésnek hívnak), a zsírban oldódó vitaminok egy része a tejzsírban marad, viszont cserében a tej energiatartalma is jelentősen csökken, ami előnyös lehet például fogyókúra esetén. A pasztőrözés vagy az UHT eljárás legfeljebb 10 százaléknyi veszteséget okoz a vitaminok mennyiségében, az egyéb tápanyagok és az energiatartalom is változatlan marad, tehát ugyanolyan egészséges a simán pasztőrözött, az ESL technikával készült hosszabban eltartható vagy az UHT tej is.

A rendszeres tejfogyasztás nemcsak a csontjainknak tesz jót, hanem az agyunknak is. Egy kutatás szerint ugyanis a tej növeli egy természetes antioxidáns mennyiségének szintjét az agyban, ez pedig védelmet nyújthat különböző degeneratív betegségek ellen. Részletek!

A gyakran említett tévhittel ellentétben a tejet nem is vizezik, illetve tartósítószert, egyéb adalékanyagokat sem tesznek bele. A Magyar Élelmiszerkönyv előírásai szerint a fogyasztókhoz kerülő tej csak olyan lehet, amely magán a tejen kívül semmilyen más anyagot sem tartalmaz.

Felmerül azonban, hogy akkor hogy lehet hónapokig friss a kartondobozos tej, és miért más az íze? Erre is választ ad a szakértő: „A tartósságot a speciális hőkezelésnek köszönheti, amikor egyetlen másodpercre 135 Celsius-fok fölé hevítik a tejet, ami gyakorlatilag minden baktériumot és kórokozót elpusztít benne. A fénytől és levegőtől védő többrétegű csomagolás pedig megakadályozza a romlást. Az UHT tejek kissé eltérő ízét pedig a hőkezelés során beindult fehérje- és szénhidrátreakciók okozzák.” A köznyelvben gyakran tartós tejként emlegetett italok tehát tartósítószert sem tartalmaznak, hosszú eltarthatóságukat a gyártási technológiának, ipari sterilitásnak köszönhetik.

A friss, pasztörizálatlan tej felszínén hamar egy jellegzetes tejszínréteg alakul ki, és sokan ezt is hiányolják a mai tejek esetén. Az igazság az, hogy a zsír nem tűnik el a tejből – bár a zsírtartalmat valóban beállítják a szabványok szerint – hanem azért nem látjuk, mert a homogenizálásnak nevezett eljárás során „elkeverték” azt a tejben. Ebben az eljárásban nem tesznek más, mint fizikai módszerekkel a tejzsír-gömböcskéket a lehető legkisebbekre aprózzák el, amelyek így nem úsznak fel a tej felszínére. Azonban ennek az eljárásnak több előnye is van, jegyezte meg Antal Emese: „A homogenizált tej ízét jobbnak, kissé testesebbnek érezzük, és a színe is fehérebb. Ám egészségügyi szempontból fontosabb, hogy az ilyen tejet még könnyebb emészteni, így akár gyomor-bélpanaszok esetén is a kiegyensúlyozott étrend része maradhat.”

Forrás: TÉT Platform Egyesület

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra