Piskótakészítés reform módon

A piskóta igen univerzális alapanyag a süteménykészítésben, hiszen sokféle édes finomság készíthető belőle, legyen az egy gyümölcstorta, habos torta, vagy akár sokak kedvence, a somlói galuska. De vajon el lehet készíteni reform módon is?

Az alap piskótatésztához tojásra, cukorra és lisztre van szükségünk. A tojásfehérjét és a sárgáját külön-külön habosra kell keverni a cukorral, majd óvatosan összekeverni, végül hozzáadni a lisztet is. Ha ízesebb tésztát szeretnénk, a liszthez adhatunk különböző fűszereket, illetve narancs- és citromhéjat is, de a tojássárgájához is keverhetünk 1-2 kiskanál lekvárt. A kisült tésztát bármivel ízesíteni lehet, így például lekvárral , túróval, krémsajttal, gyümölcsökkel, aszalványokkal, magvakkal is, ki-ki ízlésének megfelelően.

Az egészséges életmód jegyében

Napjainkban viszont, az egészségtudatos életmódra való törekvés jegyében, egyre többen érdeklődnek a finomított helyett teljes értékű alapanyagok felhasználásával készülő sütemények, tészták iránt. Sokaknak fontos szempont, hogy kevesebb tojással, vagy épp anélkül élvezhessék az édes finomságokat, de a teljes kiőrlésű liszt és a fehér cukrot helyettesítő egyéb természetes édesítők is fontos szerepet kapnak. És mindezt természetesen úgy, hogy közben édességünk állaga és íze is a megszokottra emlékeztessen bennünket. A feladat nem egyszerű, de szerencsére nem is lehetetlen. Ismerjék meg a piskótatészta reform változatát, tojás nélkül elkészítve!

Reform piskóta tojás nélkül

Elkészítési idő: 45-50 perc

1 bögre teljes kiőrlésű tönkölyliszt

1 bögre kukoricaliszt

1 bögre fehér tönköly rétesliszt

1 bögre szárított búzacsíra

1-2 csipet só

1 teáskanál szódabikarbóna

1 bögre nyers nádcukor

1-2 teáskanál őrölt fahéj

0,5 citrom leve és héja finomra reszelve

0,5 narancs reszelt héja

0,5 bögre szűz olívaolaj

víz

Egy bögre űrtartalma 2 dl.

A liszteket, a csírát, a sót és szódabikarbónát összekeverjük, majd hozzáadjuk a többi alapanyagot is, és habverő segítségével elkeverjük annyi vízzel, hogy híg galuska állagot kapjunk. Az így kapott masszát egy kiolajozott, magas falú, közepes tepsibe öntjük, és előmelegített sütőben, 180 fokon 30-35 percig sütjük.

A piskótát feldobhatjuk lekvárral is, ha a nyers tésztára, egy kiskanál segítségével, egymástól 5-6 cm-es távolságra teszünk belőle. A sütemény tetejére sütés előtt szórhatunk zabpelyhet, vagy szeletelt mandulát is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A Dunántúlon szinte zavartalanul napos idő várható. Hazánk keleti felén gomolyfelhők képződnek, amelyek délután szétterülve arrafelé erősen felhős időt okoznak. Estig csapadék nem valószínű. Az északias szelet sokfelé élénk, főként északkeleten és az Észak-Dunántúlon erős lökések kísérik.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul. Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint frontátvonulás ugyan most nem nehezíti meg a mindennapjainkat, ám egy északias áramlással hidegebb levegő érkezik a Kárpát-medence térségébe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!