Már a kisgyerekek is egymás miatt kezdenek cigizni

Egy meglepő kutatási eredmény szerint felső tagozatban jóval erősebb a csoportnyomás hatására történő cigarettázás mértéke, mint később, noha a befolyásoló erő még a középiskolákban sem szűnik meg.

A tanulmányt készítő Yue Liao, a Dél-Kalifornia Egyetem Keck Orvosi Iskolájának hallgatója elmondta, hogy kutatásuk eredményein saját maguk is meglepődtek, mivel előzőleg azt gondolták, a középiskolákban jellemzőbb, hogy a diákok egymás hatására gyújtanak rá a cigarettára, ám úgy tűnik, egymás befolyásolása már ennél fiatalabb korban kezdődik .

A vizsgálat során a szakemberek nagyjából 1000 tizenévest követtek nyomon, akiket először 11 éves - azaz hetedikes - korukban kérdeztek ki, majd hat hónap elteltével ismét, és végül a 12. évfolyamig bezárólag minden évben egyszer. A kérdések között szerepelt, hogy a barátaik, illetve a szüleik dohányoznak-e, illetve, hogy ők maguk hány szál cigarettát szívtak el az elmúlt hónapban. A válaszok alapján az derült ki, hogy a gyerekek dohányzási szokásait az általános iskola felső tagozatán és a középiskolában egyaránt befolyásolták mind a szülők, mind a barátok, ám utóbbiak hatása felső tagozaton még jóval erősebb volt. A szülők befolyásoló ereje a középiskola utolsó két évében már halványulni kezdett, előtte azonban - tehát a felső tagozatban és a középiskolában - nem különbözött nagymértékben.

A kutatás arra is rámutatott, hogy a 9. és 10. évfolyamon a lányokat erősebben befolyásolták a barátaik a dohányzás terén, mint a fiúkat, a 10-12. évfolyamon azonban rájuk már kevésbé hatottak mind a barátok, mind a szülők. A fiúknál ellenben az derült ki, hogy minél idősebbek lettek, annál jobban befolyásolta őket az, hogy a barátaik dohányoztak-e vagy sem. A szakemberek szerint lehetséges, hogy a fiúk, minél jobban összenőnek az évek során, annál jobban veszik át egymás kockázatos szokásait, míg a lányoknál inkább az érzelmi összetartozáson van a hangsúly.

A című lapban megjelent tanulmány készítői úgy vélik, az eredmények sokat segíthetnek a fiatalokat célzó dohányzásellenes programok hatékonyabbá tételében, hiszen látszik, hogy melyik az a kor - nevezetesen a középiskolai évek eleje -, amikor a legeredményesebben lehetne közbelépni, és elérni, hogy a diákok ne vegyék rá egymást káros szokásokra. Emellett a szülőket is érdemes lenne megcélozni, hiszen az ő hatásuk is érezhető egészen a középiskolás évek végig. A pozitív szülői példa mellett külön figyelmet kellene arra is fordítani, hogy a gyerekek megtanulják, miként lehet visszautasítani társaik kínálását.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!