Nemcsak a rákot gyógyítja a sugárkezelés

Egy kis létszámú amerikai kutatás során kiderült, hogy a súlyos szívritmuszavar enyhítésére is hatásos a rák ellen használt sugárkezelés.

A kutatásba 19 beteget vontak be. Az alanyok egy életveszélyes szívritmuszavarban, az úgynevezett kamrai tachikardiában szenvedtek, és minden kezelés hatástalannak bizonyult náluk. Egyetlen nagy dózisú, szívre irányított sugár azonban jelentősen csökkentette a gyors szívveréssel járó rohamokat.

szív, szívproblémák, szívritmuszavar, kamrai tachikardia, sugárkezelés
Meglepő, de csak a sugár segített a betegeken. Fotó: iStock

Reményt adó eredmények

A kutatók arról számoltak be, hogy a terápia után egy évvel 72 százalékos, két év múlva pedig 52 százalékos volt a túlélők aránya. "Reményt keltőek a számok, különösen azért, mert a betegek olyan állapotban voltak, hogy már nem lehetett több katéterezést végrehajtani rajtuk" - mondta Clifford G. Robinson, a Washingtoni Egyetem professzora.

Milyen egy sugárkezelés? A válaszért kattintson ide!

A résztvevők közül kilencen haltak meg két éven belül, köztük hatan szívbetegségben - többek között szívmegállásban és a szívritmuszavar újabb jelentkezése miatt. Két életben maradt betegnél szívburokgyulladás - a sugárkezelés egyik gyakori mellékhatása - alakult ki, egy harmadik túlélőt pedig meg kellett operálni, mert gyomra és szíve között sipoly alakult ki. Ezek a problémák azonban több mint három évvel a terápia után jelentkeztek.

Ha minden kötél szakad

Az új eljárás nem igényel műtéti beavatkozást. Csak egy EKG-t és egy CT-vizsgálatot kell elvégezni a szívritmuszavar helyének meghatározása érdekében, a nagy dózisú sugarat ugyanis erre a problémás helyre kell irányítani. A kezelés alig tíz perces, és se érzéstelenítésre, se kórházi kezelésre nincs hozzá szükség. A terápia után a páciens hazamehet. A kutatók azonban hangsúlyozták, hogy csak akkor szabad a sugárkezeléshez folyamodni, ha már minden más lehetőséget kimerítettek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +8 °C

Estig a gomolyfelhő-képződés mellett még sok napsütésre számíthatunk, azonban az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak késő délutántól. Legfeljebb néhány helyen - főleg a Salgótarján-Nagykanizsa vonal mentén - fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra