Szebb akart lenni, belehalt

Egy nő meghalt, további három pedig kórházba került, miután átestek egy szépészeti beavatkozáson, amely vérátömlesztéssel jár - erősítették meg a hongkongi hatóságok.

A 46 éves asszony szerdán vesztette életét a kezelést követően, halálának oka vérmérgezés volt. A módszert feltételezett rákellenes hatása miatt tesztelik, de ebben az esetben kozmetikai célból alkalmazták. Az eset miatt aggályok merültek föl, hiszen a városban számos klinika kínál különböző kockázatos beavatkozásokat. Ko Wing-man egészségügyi államtitkár csütörtökön azt ígérte, hogy minden állami és magántulajdonban lévő intézményben felülvizsgálják, illetve szigorítják majd az érvényben lévő szabályozást.

Az egészségügyi hatóságok vizsgálatot indítanak az halálos kimenetelű procedúrát végző orvos ellen, és utánanéznek, hogy a kérdéses beavatkozás szerepelt-e a hivatalos nyilvántartásban. A négy érintett páciens szervezetében egy rendkívül veszélyes, Mycobacterium abscessus nevű kórokozót is találtak, amely ellenáll az antibiotikumoknak. A kórházban kezeltek közül egy 64 éves nő kritikus, egy 56 esztendős hölgy súlyos állapotban van, míg egy 59 éves beteget sikerült stabilizálni. Ők azon 44 kliens közé tartoznak, akik alávetették magukat a közel másfél millió forintnak megfelelő összegbe kerülő eljárásnak a klinikalánc valamelyik intézményében.

A DC-CIK néven ismert beavatkozás a vér laboratóriumi "sűrítésén és feldolgozásán" alapul, amelyet visszainjekcióznak a páciens testébe. Eredetileg olyan rákos betegek túlélésének esélyét szolgálta volna, akik műtéten, illetve kemo- vagy sugárterápián estek át. A távol-keleti szépségklinikák úgy ajánlják a lehetőséget, mint fiatalító kezelést, amely fehérebb bőrt, szűkebb pórusokat és erősebb immunrendszert eredményez - ám ezek közül egyik hatás sem bizonyított.

A rendőrség és az egészségügyi szervek együttesen próbálnak fényt deríteni arra, hogy a vér miként szennyeződött, s milyen kapcsolat állt fenn a klinika, a vérlabor és az érintett orvos között. A beavatkozásokat végző vállalat közleménye alapján a halálos beavatkozást végző doktor nem állt a cég alkalmazásában. Andy Tsang rendőrségi nyomozó elmondta, hogy az esetet bűnügyként kezelik, és emberölés vádját fontolgatják.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő várható országszerte időszakos (saras) esővel. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleties, illetve délies szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, délebbre többnyire 7 és 12 fok között alakul. Késő este 1, 7 fok valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.