Egy új gép megmutatja, hogy áll a mája

A májkárosodások a leggyakoribb halálokok között vannak hazánkban. Ráadásul több olyan betegség is van, ami tünetmentesen képes elpusztítani a máj kétharmadát. Érdemes hát odafigyelni rájuk!

A májunk visz a sírba?

dr. Telegdy László

Talán nem, de a statisztikák nem sok jót mutatnak: Magyarországon a májbetegségek okozta halálozás a szív és érrendszeri betegségek és a daganatos megbetegedések után a harmadik helyen áll, a májzsugorok előfordulási arányában is az európai statisztikák élén járunk, csak a Moldvai Köztársaság előzi meg hazánkat. Az ijesztő adatok miatt hívta fel a figyelmet a májbetegségekre dr. Telegdy László, a Májbetegekért Alapítvány elnöke azon a sajtótájékoztatón, amelyet az új Budai Hepatológiai Centrum átadásakor tartottak. A májkárosodást okozó betegségek között az alkoholizmus vezet, ezt követik az idült hepatitisek, köztük az egyik legalattomosabb fertőző betegség, Hepatitis C.

Az ártalmak összeadódnak!

A laikusok keveset tudnak erről a betegségterületről, a köztudatban például nemigen ismert az a figyelemreméltó körülmény, hogy a máj "emlékezik": évtizedeken keresztül összegyűjti a káros hatásokat. Így az alkoholizmus májkárosító hatása mellett bizonyos gyógy- és természetgyógyászati szerek hatásai, a környezeti ártalmak, a hepatitis C fertőzés és egyéb okokból bekövetkező májbetegségek, májgyulladások rombolásai összeadódnak. A máj ugyanis minden betegségre, ártalomra sejtelhalással, hegszövet kialakulásával, keményedéssel reagál, ezek a nyomok, hegek, sebhelyek pedig mind-mind elvesznek valamennyit a máj természetes rugalmasságából.

"Igyunk, hogy pirosodjunk"?

Az alkoholfogyasztást Magyarországon a közvélemény nagyon engedékenyen ítéli meg: a napi rendszerességgel "leküldött" reggeli féldeciket, esti söröket, vagy az alkalmankénti lerészegedést nem tekinti szenvedélybetegségnek, az ismerősök elnézik ezt, sőt, biztatják is erre az érintetteket. Egészen addig, míg az illető "bírja", vagyis, amíg a napi munkájában, életvitelében látványosan nem akadályozza. Ha viszont az alkoholfüggőség már titkolhatatlanná válik, a beteg remegő kezein, bevérzett hajszálerein (például borvirágos orrán) jól látható, amikor az érrendszeri, emésztési, idegrendszeri problémák, agyi károsodás, impotencia és számos más következmény is jelentkezik, akkor az addigi jó barátok nemegyszer ellépnek a "gyengének bizonyult" ivócimbora mellől, magára hagyják, küzdjön meg kialakult súlyos állapotával, ahogy tud.

Döbbenetes adat, hogy a visszafordíthatatlan májkárosodások legfontosabb oka hazánkban az alkohol. Elgondolkodtató, hogy bár vannak országok, ahol az egy főre jutó alkoholfogyasztás magasabb, mint nálunk, a májzsugor előfordulási arányában Európa élén járunk. Ennek oka többek között az is lehet, hogy hiába vagyunk bornagyhatalom és hiába hungaricum a jó minőségű pálinka, nagyon sok hamisított, a májra fokozottan ártalmas szeszféle is "lecsorog" az italozók torkán.

A májra az alkoholon kívül más veszélyek is leselkednek: a Hepatitis Világszövetség adatai szerint a világon több mint félmilliárd - vagyis minden tizenkettedik - ember hepatitis B vagy C fertőzött. Többségük nem is tud a betegségéről, annak ellenére, hogy a kétféle hepatitis évente több mint másfél millió ember halálát okozza. A hepatitis B ellen létezik védőoltás, amellyel akár egész életre szóló védettséget lehet szerezni. A hepatitis C ellen azonban nincsen oltóanyag, így a fertőzés ellen kizárólag odafigyeléssel lehet védekezni. Az idült vírus hepatitisek (B, C, és D hepatitis) hazánkban mintegy 120 - 130 000 egyént érintenek. Az egyik legalattomosabb kór a Hepatitis C vírus fertőzés. Tízszer könnyebben terjed, mint a HIV, mégsem fordítunk rá annyi figyelmet, mint az AIDS-re. A hepatitis C lappangó betegség, amely képes a máj 70-80 százalékát is elpusztítani anélkül, hogy észrevennénk.
Évekig, évtizedekig alattomosan a szervezetben lehet, normál májfunkció mellett is csak direkt, erre irányú vizsgálattal lehet kiszűrni. Közel minden 12. ember fertőzött hepatitis C-vel, hazánkban is 70-80 ezer érintett van. A korai felismerés azért fontos, mert a Hepatitis C-re van hatásos gyógyszer, így a májgyulladás, a májzsugor bizonyos stádiumban a betegek jó részénél gyógyítható, időben kezdett kezeléssel a betegek felét meg tudják menteni. Azok lehetnek a leginkább veszélyben, aki 1993 (a hepatitis C vírus felfedezése, a véradók által adott vér erre vonatkozó szűrése előtt) vért vagy vérkészítményt kaptak. Speciálisan érintettek a vérzékenységben szenvedők.

Súlyos kockázatot jelent az alkalmi kábítószerezés, a tetoválás, a testékszer használata. Kevesen tudják, hogy nemcsak a tetováló tű, hanem az ehhez használt festék is közvetítheti a fertőzést! Pamela Anderson például tetoválás során kapta a Hepatitis C fertőzést, amikor barátjával együtt egymás nevét magukra tetováltatták. Neki szerencséje volt, időben felismerve maradéktalanul gyógyult. Nagyon veszélyes az a mostanában terjedő divat is, hogy a testékszert barátnők cserélgetik egymás között. "1996-ban mintegy 1000 regisztrált hepatitis C-vel fertőzöttet ismertünk Magyarországon. Figyelemfelkeltő kampányaink során egyre többen jelentkeztek a szűrésre és 2008 év végére már körülbelül 25 000 betegről tudtunk. A valós szám ennek többszöröse lehet. Vagyis a szűrések népszerűsítésének óriási szerepe van a prevencióban" - mondta dr. Telegdy László hepatológus.

A májkárosodás mérhető!

dr. Horváth Gábor vizsgál

Ma már pár perc alatt, fájdalmatlan vizsgálattal, májbiopszia műtét nélkül is megállapítható a májkárosodás mértéke. Magyarországon egyedül a Budai Hepatológiai Centrumban működik a FibroScan gép, amely az ultrahanghullám terjedéséből, visszaverődéséből ad információt a máj rugalmasságáról, illetve a hegesedés kiterjedéséről. A károsodás okának megállapítása természetesen ezután is az orvos feladata. A nagy értékű, ritka műszer (legközelebb Bécsben működik hasonló) jelentőségét az adja, hogy egy mindössze 10-15 perces, az ultrahangos vizsgálatokhoz hasonló ellenőrzéssel kiküszöbölhető a fájdalommal és kórházi kezeléssel járó májvizsgálat. A májkárosodás súlyosságát, a fibrózis mértékét eddig ugyanis csak szövettani vizsgálattal lehetett hazánkban meghatározni.

Figyelem!

Ha valaki szeretne megbizonyosodni arról, hogy nem fertőzött, akkor első lépésként töltse ki a www.majmoly.hu oldalon található tesztet, és ha a pontszámok alapján veszélyeztetettnek bizonyul, akkor keresse fel a háziorvosát és kérjen beutalót hepatológiai szakrendelésre!



Fibroscan gép

A májbiopszia során a biopsziás tűvel a beteg máját megszúrják, és az így nyert szövetmintát vizsgálják. Ez a beavatkozás általában néhány napos kórházi bennfekvést igényel, kellemetlen, és - bár ritkán, de - szövődményekkel (erős fájdalom, vérzés, epecsorgás, légmell) is járhat. Ezzel szemben az új FibroScannek köszönhetően a vizsgálat során nem szükséges behatolni az emberi szervezetbe, így semmiféle előkészítést nem igényel (még éhgyomrot sem), ráadásul a költségeket is legalább egyötödére csökkenti. Fontos azonban megjegyezni, hogy a hepatitis vírusbetegségek felismerésére nem a FibroScan szolgál, hanem ahhoz egy vérvétellel járó vizsgálat szükséges. Az indokoltan vizsgálatra szoruló betegek számára, az Alapítvány segítségével akár ingyenesen is elérhető a szűrővizsgálat - ismertette­ dr. Horváth Gábor főorvos, az új Budai Hepatológiai Centrum igazgatója - ami amiatt is lényeges, hiszen egy súlyosan fertőzött egy éves gyógyszeres kezelése több mint négymillió forintjába kerül az államnak.
Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+4, +10 °C
Minimum:
-3, +2 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a párásság fokozatosan mindenhol megszűnik, emellett tovább növekszik, vastagszik a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag