Műtét előtt, alatt, után...
Amikor megtudjuk, hogy egészségünket csak műtéti beavatkozással nyerhetjük vissza, elfog bennünket a szorongás. Félünk a betegségtől, annak következményeitől, félünk magától a műtéttől, a fájdalomtól, attól, hogy meggyógyulunk-e vagy sem és nem utolsósorban, félünk az altatástól. "Mi lesz, ha nem ébredek fel többet? Mi lesz, ha felébredek műtét alatt? Vajon mi történik velem műtét után, míg öntudatlan leszek?" Ezek a kérdések mindenkiben megfogalmazódnak és aggodalmat váltanak ki.
Nézzük meg, mi történik műtét előtt, alatt és után! Tekintsük át, hogyan gondoskodik az együttműködő orvoscsapat a beteg biztonságáról, gyógyulásáról, felépüléséről!
Minden műtéti beavatkozást számos vizsgálat előz meg, amelyek több irányú állapotfelmérést céloznak meg. Ilyenek: a betegség pontos diagnosztizálása és várható kimenetelének felmérése, a beavatkozás részletes megtervezése, a beteg testi-lelki állapotának felmérése, kísérőbetegségeinek megállapítása, a lehetséges szövődmények valószínűsítése. (Erre azért van szükség, hogy a későbbiekben ezt szem előtt tartva a komplikációk előfordulását lehetőleg elkerüljék, illetve ha mégis fellépnek, azokat mihamarabb kezeljék). A műtét előtt ezeket a diagnosztikus és prognosztikus vizsgálatokat a sebész, a belgyógyász, a radiológus, a labororvos és az altatóorvos együttesen végzik.
Miután ezek megtörténtek, megkezdődik a beteg műtétre való testi-lelki felkészítése. A felkészítés magában foglalja a beteg megnyugtatását (gyógyszeresen és beszélgetéssel), bizalmának elnyerését, biztatását, a kísérőbetegségeinek kezelését (így a műtéti kockázatot a minimálisra csökkenthetik), és a műtét jellegétől függően egyéb speciális eljárásokat (pl.: a bélrendszer átmosása). Ezután beszállítják a beteget a műtőbe. Itt várakozik, amíg a műtő személyzete előkészíti a műtőt a beavatkozáshoz. Ilyenkor még a sebész beszélgethet vele, hogy tovább nyugtassa, biztassa. A műtőbe kerülve az altatóorvos veszi kezelésbe a beteget, nyugtatja őt, ill. elmagyarázza neki, hogy most mi fog történni. Elmondja, hogy elaltatják, és hogy teljesen fájdalommentesen történik a műtét, miközben mindvégig vigyáznak rá, aggodalomra nincs ok. Az altatás módjától függően először egy kis bódító injekciót kap a páciens, majd ha elaludt, akkor ún. izomrelaxánst adnak neki, hogy az izmai ellazuljanak, elősegítve ezzel az operációt. Majd további altatószereket kap. A lélegeztetéshez esetleg egy csövet dugnak a gégéjén át a légcsövébe, hogy biztonságosabban tudják lélegeztetni. A műtét alatt mindvégig szorosan nyomon követik a beteg életműködéseit, hogy bármilyen eltérés esetén be tudjanak avatkozni.
A műtét vége felé egyre kevesebb altatószert kap a beteg, és ahogy vége a műtétnek, az izomellazító szer hatását felfüggesztik. A műtét a sebész részéről a seb gondos ellátásával és különböző váladékelvezető csövek behelyezésével, ill. a seb bekötésével ér véget. Az altatóorvos még mindig a beteggel van és gondoskodik róla, amíg teljesen magához nem tér. Amikor már magától képes lélegezni, akkor eltávolítják gégéjéből a csövet. E cső miatt érezheti a beteg, hogy fáj a torka, és hogy rekedt egy kicsit. Ez csak átmeneti állapot, nem kell megijedni emiatt. A teljes öntudatra ébredés még eltart egy ideig. A műtét utáni napokban elkezdődik a lábadozás, és szép lassan felépül a beteg. Természetesen folyamatos ellátás és gondozás veszi őt körül. (Rendszeres sebellátás, átkötés, fájdalomcsillapítás.)
Minél barátságosabb, emberközelibb az orvos és a beteg kapcsolata, minél inkább meg tudja nyerni az orvos a páciense bizalmát és minél jobban meg tudja őt nyugtatni, annál könnyebb lesz a betegnek megküzdeni a betegségével, és annál könnyebb lesz meggyógyulnia is. IX. évfolyam, 3. szám
