Magyarországon minden harmadik kismama szembesül e problémával. Mindemellett a kezeletlen esetek több mint felénél mutatkoznak a terhességi depresszió tünetei, ráadásul az időben nem kezelt gyermekágyi inkontinencia később tartós vizeletinkontinenciához is vezethet.
Jól ismert társadalmi jelenség a gyermekvállalás későbbre tolódása, aminek a társadalmi mellett élettani hatásai is vannak. Ilyen a vizelettartási nehézség (inkontinencia) is ami - bár tudunk, de szemérmesen nem beszélünk róla -, mégis meghatározó tényező, hiszen minden harmadik terhességnél rövidebb-hosszabb ideig fennáll. Azaz a vizelettartási probléma a babavárás természetes velejárói közé tartozik, és be kell látnunk, igazán nincs rajta semmi szégyellni való. A veszélyt az jelenti, ha felismerés és kezelés nélkül marad a kismama. A szülést követően gyakrabban súlyosbodhat a önkéntelen vizeletvesztés - az esetek több mint felében, komoly életvezetési zavarokat, elszigetelődést, depressziót, szorongást okoz. Mindeközben a szakemberek tapasztalatai szerint a kismamák a megemelkedett vérnyomásról, vércukorszintről például sokkal nyíltabban beszélnek orvosukkal, mint a vizelettartási nehézségéről.
Nem beszélnek róla, pedig bajt okozhat
A várandós édesanyák eleinte - jórészt jogosan - úgy gondolkodnak, hogy "majd biztos magától elmúlik, hiszen sose mondta senki, hogy ez baj lehet". Később már szégyellik, titkolják, rejtegetik. A vizelettartási problémáról azonban a kismama sokszor nem mer a szakemberrel beszélni. Nemzetközi adatok is alátámasztják, hogy gyakori jelenségről beszélünk: három terhességből egy esetben tapasztalható a vizelettartási nehézség, s minden második kezeletlenül hagyott inkotinens kismama depresszióssá válik.
Prof. Dr. Szabó László, a Magyar Kontinencia Társaság elnöke, gyakorló orvosként is tapasztalja, hogy a vizelettartási nehézség tabu téma. "Egy családon belül az inkontinencia sosem csupán egy embert érint, hanem mindenkire hatással van, az egész családra. Kivált igaz ez a kismamáknál, hiszen az édesanya minden problémája azonnal és minden csillapítás nélkül megjelenik a kisbaba életében, fejlődésében gátló tényezővé válhat" - hívja fel a figyelmet a szakember.
A társadalmi gondolkodásban drasztikus változásnak kell bekövetkeznie: a tünetekkel, betegséggel, bizonytalansággal, szégyennel küzdő anyuka nem kiközösítést, inkább tiszteletet, segítséget és odafigyelést igényel. A társadalmi tabu csak úgy dönthető meg, ha beszélünk róla, s megismertetjük mindenkivel a témával kapcsolatos ismereteket, téveszméket.
A védőnők sokat tehetnek
Bábiné Szottfried Gabriella, a védőnői programért felelős volt miniszteri biztos kifejtette, hogy az alapellátás, a háziorvos és a védőnők együtt az édesanyák legfontosabb támaszai, akik a kismamák lakóhelyén azonnal, folyamatosan jelen vannak. Ismerik az adott térség sajátságait, a kismamák és a család körülményeit, tapintattal és szakértelemmel tudnak segíteni. Mivel végigkísérik a kismamákat terhesség kezdetétől a születésen keresztül, a szoptatás időszakán át, elsőként találkozhatnak a vizelettartási nehézség tüneteivel is. A szakemberek és a kismamák közötti napi szintű, bizalmi kapcsolat megengedi, hogy erről a kérdésről is minden gátlás és félelem nélkül beszéljenek.
A vizelettartási nehézség prevenciójában a védőnő a háziorvossal közösen valóban segíthet az édesanyák számára. A tanácsadás, a megfelelő gyógytorna idejében való elindítása, a folyamatos kapcsolattartás az édesanyával az esetek nagy részében megoldást ad.
A gyermekágyi vizelettartási zavar tehát a legkevésbé sem szégyellni való dolog, ráadásul nagyon hatékony és egyszerű módszerek állnak rendelkezésre a probléma megoldására. Annyi kell csupán, hogy a kismamák bátran jelezzék a vizelettartási nehézségét a szülésznőjüknek, védőnőjüknek vagy háziorvosuknak. Ezért a kismamák számára fontos információ, hogy ha vizeletcsepegést tapasztalnak, akkor a legfontosabb teendő a háziorvos, vagy a védőnő felkeresése .
Ne legyen tabu!
Dr. Velkey György, a Bethesda Kórház főigazgatója a Kontinencia Világhét alkalmából szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyermekágyi akaratlan vizeletcsöpögést nem szabad tabuként kezelni. A vizeletvesztés természetes, élettanilag is elfogadott jelenség az épp szülésre készülő kismama, illetve a szülésen éppen átesett női szervezet számára. Az édesanya első feladata, hogy felismerje saját lehetőségét, segítséget vegyen igénybe, beszéljen róla. S a társadalom a közösség feladata, hogy felelősen gondolkodva tegyen meg értük mindent! A gyermekorvosok sokszor szembesülnek azzal a helyzettel, hogy nem csupán a gyermekbetegség tüneteit diagnosztizálják, hanem a kiváltó okot sokkal mélyebben, a családban találják meg.
