Halálos is lehet a hosszú emberek betegsége

Rendkívül ritka és kevéssé ismert betegség az úgynevezett Marfan-szindróma, amely annak ellenére, hogy a vázrendszerben okoz eltéréseket, első sorban azért veszélyes, mert komoly szív- és érrendszeri problémákat okoz.

A Marfan-szindróma öröklődő betegség, amelyért első sorban egy kötőszöveti rostokat kódoló gén mutációja felelős. Átlagosan 10-30 ezer emberből egy érintett, számuk Magyarországon 1-2 ezerre tehető.

A Marfan-szindrómában szenvedők csont- és ízületi rendellenességekkel élnek: jellemző a magas növés, a hosszú vékony ujjak, a lúdtalp, a túlzott ízületi lazaság, gerincferdülés, benyomott vagy karéjozott szegycsont. Ezen kívül mindez gyakran olyan szemrendellenességekkel párosul, mint a szemlencse „ficama”, az elnyújtott szemgolyó, a rövidlátás, vagy az ideghártya-leválás. A betegség igazi veszélye azonban az, hogy komoly szívpanaszok is társulnak hozzá, mint az aorta tágulata, vagy a vitorlás billentyűk rendellenességei.

szőke csinos nő magas sarkú cipőt vesz fel
A Marfan szindrómámra jellemző a magas növés, a hosszú vékony ujjak, a lúdtalp és a túlzott ízületi lazaság is. Fotó: Getty Images

Nem gyógyítható

A Marfan-szindróma nem gyógyítható. Lefolyása változatos, az életkilátások és az élet minősége a tünetegyüttes súlyosságától függ. A betegség halálos, ha szövődményként aorta disszekció jelentkezik, ám az esetek túlnyomó többségében a betegséggel hosszú életet lehet élni, megfelelő kezelés mellett.

Az ortopédiai problémák segédeszközökkel és gyógytornával enyhíthetők, amelyek a csontokat, ízületeket támasztó izomzatot erősítik, segítik. A szemlencse-kimozdulás szemüveggel vagy kontaktlencsével korrigálható. A szívbetegségeket pedig megfelelő gyógyszerekkel, szükség esetén műtéttel lehet ma már karban tartani.

Jegyzékbe szedték a tüneteket

1996-ban Anna de Paepe és munkatársai, a Genti Egyetem kutatói a Marfan-szindróma klinikai jegyeit egységes tünettanba foglalták, melyre az irodalomban Gent-kritériumok, illetve Gent-nozológia néven hivatkoznak. Ez a rendszer a különböző manifesztációkat az érintett szervrendszer alapján csoportosítja, s a tünetek specificitása alapján major és minor kritériumok közé sorolja azokat (a minor kritériumok kevésbé specifikusak a Marfan-szindrómára, vagyis nagyobb arányban fordulnak elő más betegségekben is).

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Hazánk északkeleti felén késő estig, a Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!