Mellrák: sétáljunk ellene!

Azoknál a menopauzába lépett nőknél, akik napi egy órát gyalogolnak, csökken a mellrák kialakulásának esélye.

A 17 éven át tartó vizsgálat - mely 73 000 nőt kísért figyelemmel - kimutatta, hogy heti hét óra sétával már nagyon sokat tehetünk az egészségünkért. Egy nemrégiben elkészült felmérés szerint az Egyesült Államok felnőtt lakosságának negyede heti egy óránál nem gyalogol többet, pedig a fizikai aktivitás köztudottan sétálás volt az egyetlen sportolási forma, ám közülük azok, akik hetente legalább hét órát töltöttek ezzel a tevékenységgel, máris kisebb arányban voltak kitéve a mellrák kockázatának, mint azok, akik csupán három órát vagy még annál is kevesebbet sétáltak egy héten.

A kutatást vezető dr. Alpa Patel, az Amerikai Rák Társaság munkatársa hangsúlyozta, ha már napi egy óra sétának ilyen jótékony hatása van, nyilvánvaló, hogy a még intenzívebb mozgásformák ennél is tovább csökkenthetik a betegségek kialakulásának esélyét.

Delyth Morgan, a Mellrák Kampány vezérigazgatója szintén azt emelte ki, milyen sokat számítanak már az egészen kis lépések is az egészségmegőrzés terén, ezért nagyon fontos lenne minél többekben tudatosítani a mozgás és az életmódváltás fontosságát .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol meg is erősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon helyenként esetleg viharos közeli lökésekre is számíthatunk.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.