A kocadohányosokat is fenyegeti a rák

Sok kocadohányos azt gondolja, hogy túl kevés cigarettát szív ahhoz, hogy ki legyen téve a súlyos mellékhatások kockázatának. A legújabb kutatási eredmények szerint azonban már azok a nők is az emlőrák 30 százalékkal magasabb kockázatának vannak kitéve, akik egész életükben csak száz szál cigarettát szívtak.

A kutatás azt is kimutatta, hogy a 20 és 44 év közötti, legalább tíz éve napi egy doboz cigarettát szívó nőkben 60 százalékkal nagyobb az emlőrák leggyakoribb fajtájának kockázata.

A seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Intézet kutatói Dr. Christopher Li vezetésével Seattle környékén élő fiatal nők adatait elemezték, akikben 2004 és 2010 között diagnosztizáltak emlődaganatot. Közülük 778 nőben mutatták ki a gyakori ösztrogén receptor pozitív daganatot, és 182-ben a ritkább, de agresszívabb tripla negatív típust. A kutatók összehasonlításképpen 938 nem rákbeteg nő adatait is megvizsgálták.

"Úgy véljük, egyre több bizonyíték utal arra, hogy az emlőrák még egy olyan egészségügyi veszély, ami a dohányzással áll összefüggésben" - nyilatkozta Dr. Li.

Az amerikai Országos Rákkutató Intézet szerint minden nyolcadik amerikai nőben alakul ki emlődaganat, de fiatalabb korban alacsonyabb a kockázat. A harmincéves nők közül 227-ből csak egyben alakul ki emlőrák 40 éves kora előtt.

Kocadohányos is lehet emlőrákos (Fotó: Europress)

A mostani kutatás azonban azt mutatta, hogy azokban a fiatal nőkben, akik életük során dohányoztak, körülbelül 30 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakul ki bármilyen típusú emlődaganat, mint azokban, akik soha nem dohányoztak. A kutatók meghatározása szerint a "soha nem dohányzott" kategóriába azok tartoztak, akik 100 szálnál kevesebb cigarettát szívtak el életükben. Tehát bárki, aki 100 szálnál többet szívott el életében, ebben a kutatásban dohányosnak minősült.

Amikor a kutatók külön vizsgálták az egyes emlődaganat típusokat, nem találtak összefüggést a dohányzás és a tripla negatív emlődaganat között. Azok a nők azonban, akik jelenleg is dohányosok, vagy nemrég azok voltak, és legalább 15 évig dohányoztak, körülbelül 50 százalékkal volt magasabb az ösztrogén receptor pozitív emlődaganat kockázata, mint azokban a nőkben, akik kevesebb évig dohányoztak. Azokban a nőkben pedig, akik 10 éve legalább egy doboz cigarettát szívtak, 60 százalékkal volt magasabb ennek a típusú emlődaganatnak a kockázata a kevesebbet dohányzó nőkhöz viszonyítva.

A kutatók úgy vélik, hogy a cigarettában lévő bizonyos anyagok az ösztrogénhez hasonlóan hathatnak, és ez váltja ki az ösztrogén receptor pozitív emlőrák kialakulását.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +2 °C

Sok lesz a fátyolfelhő fölöttünk, emellett elsősorban a keleti országrészben alacsonyabb szinteken is vastagabb felhők várhatók. Csapadék nem valószínű. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este 3, 12 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélcsendes hidegre hajlamos helyeken fagypont alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken és vízpartok mentén pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!