A szívinfarktus a nőket sem kíméli

A nőknél 54%-ra, a férfiaknál 46%-ra tehető a szívinfarktus okozta halálozás. Ennek a visszaszorítása érdekében idén egy nagyszabású jótékonysági kampány indul a Pirosban a Nőkért keretében, melyhez hírességek is csatlakoztak.

A Szív Világszövetség célja, hogy ráirányítsa a fenti tényekre a figyelmet, ezért indította útjára a Go Red for Women mozgalmat, amelyet Magyarországon a Magyar Nemzeti Szívalapítvány indított el Pirosban a Nőkért (PaN) néven. Világszerte rengeteg figyelemfelkeltő akció, rendezvény fémjelzi a kezdeményezést, ugyanakkor számos ismert ember támogatja a mozgalmat. Többek között Catherine Zeta-Jones vagy a híres énekesnő, Colbie Caillat, akik mindketten piros ruhában hívták fel a figyelmet az ügy fontosságára.

A Pirosban a Nőkért mozgalom nem egy egyszeri kampány, hanem egy folyamatos aktivitás, amelyet újabb és újabb akciókkal igyekeznek világszerte, így Magyarországon is a figyelem középpontjába helyezni.

Idén egy nagyszabású jótékonysági kampány indul a PaN keretében, amellyel a szervezők ismételten szeretnék felhívni arra a figyelmet, hogy a szív- és érrendszeri betegségek nemcsak a férfiakat, de a nőket is nagyon komoly mértékben érintik. Korábban hazánkban is több neves divattervező, művészek, sportolók, előadók csatlakoztak a kampányhoz, akik piros ruhát terveztek, viseltek, hogy ezzel is jelezzék elkötelezettségüket a PaN mozgalom mellett.

Idén nyáron Rakonczai Viktor zenei producer, Szabó Zé zeneszerző és Szente Vajk dalszövegíró közösen elkészítette a Szív dalát, melyet Oroszlán Szonja színésznő és két neves énekesnő, Wolf Kati és Radics Gigi együtt énekel. Ezzel a dallal szeretnék mindenki figyelmét ráirányítani a szív-és érrendszeri megbetegedésekre. A dal a szívről szól, nekünk mindannyiunknak, de különösen a nőknek. A dalhoz forgatott videoklipben természetesen mindhárom énekesnő piros ruhában jelenik meg. A piros ruha ugyanis az a szimbólum, amely itthon és világszerte összeköti a PaN mozgalom tagjait.

A produkció kapcsán széleskörű adománygyűjtés is indul, amelynek bevételét a hazai mozgalom céljaira használja majd fel a Nemzeti Szívalapítvány. Az idén szeptember 29-én lesz a Szívünk Napja, ahol megjelenik a Pirosban a Nőkért mozgalom is, mely a szív- és érrendszeri betegségekre és azok megelőzési lehetőségeire hívja fel a figyelmet. A rendezvényen szűrésekkel, interaktív szakmai előadásokkal, tanácsadással és színes programokkal várják az érdeklődőket. Mindazok pedig, akik hisznek a Pirosban a Nőkért mozgalom céljaiban, vagyis abban, hogy a nőknek is oda kell figyelniük a szív- és érrendszeri betegségekre, öltözzenek pirosba a Szív Világnapján, ezzel is jelezve elkötelezettségüket. További információkat a PaN mozgalomról a www.pirosbananokert.hu weboldalon olvashatunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vitaminszedés
Nem jó, ha ezt a 3 vitamint reggel veszed be
a rákgyógyítás jövője
Teljesen visszafejlődhet a daganat ettől az új gyógyszertől – Itthon fejlesztik a jövő rákterápiáját
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
vércukorszint
Kiderült, melyik gyümölcs lehet a legjobb a vércukorszint stabilizálására
stroke
Ennél a vércsoportnál magas a stroke veszélye – Már 60 éves kor előtt kialakulhat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +1 °C

Többnyire napos idő várható gomolyfelhőkkel, délután délnyugaton is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Keleten, hozzávetőlegesen a Miskolc-Békéscsaba vonal környezetében ugyanakkor jobban összeállhatnak a gomolyfelhők, arrafelé záporok, sőt zivatarok is kialakulhatnak, melyekhez jégdara is társulhat, másutt nem valószínű csapadék az országban. Az északnyugati szelet nagy területen élénk, erős, a Dunántúli-középhegységben, zivatarok környezetében akár viharos lökések is kísérhetik, majd estére legyengül a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 9 és 13 fok között alakul.Késő estére 0 és +6 fok közé hűl a levegő. Gyenge hidegfronti hatás, esetleg hullámzó frontzóna érinti az országot.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A zsírszegény étel mindig egészségesebb: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Tudod, hogy egy nap maximum mennyi cukor és só fogyasztását ajánlják a szakértők? Tisztában vagy a feldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztásának hatásaival? A zsírszegény ételek mindig egészségesebb választásnak számítanak? Teszteld az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudásodat legújabb kvízünkben!
kvíz
Mennyire ismered az év hazai emlősét? – Teszteld a tudásod! A Vadonleső Program szakmai közössége 2026-ban a molnárgörényt választotta az év emlősének. Mennyit tudsz a magyar vidék e védett ragadozójáról? Tedd próbára ismereteidet kvízünkben!