Jót tesz a zene a füleknek

Azoknak a gyerekeknek, akik gyermekkorukban zeneórákra járnak, felnőtt korukban jobb hallásuk lesz - derült ki egy új tanulmányból.

"Jelennel bezárólag a korábbi tapasztalataink határozzák meg, hogyan halljuk a hangokat" - mondta Nina Kraus, a tanulmány szerzője. A kutatók a vizsgálatok során 45 felnőtt hallását tesztelték, úgy, hogy különböző összetett hangokat játszottak le nekik, miközben különböző elektródákkal mérték agyi reakcióikat. A résztvevők emellett arról is beszámoltak, hogy jártak-e zeneórákra gyermekkorukban, és ha igen, mennyi ideig és milyen rendszeresen.

A kutatók az önkénteseket a zenei képzettségük alapján is csoportosították: az első csoportba azok kerültek, akik egyáltalán nem részesültek zenei képzésben, a másodikba azok, akik 1-5 évig jártak zeneórákra, a harmadikba pedig azok, akik 6-11 évig vettek részt zeneoktatáson.

Az eredményekből kiderült, hogy a már azoknál is, akik csupán pár évig jártak zeneórákra, sokkal jelentősebb idegi feldolgozási folyamatot figyeltek meg. Ők egyébként különösen az úgynevezett alapfrekvenciát hallották ki jól, ami a legalacsonyabb frekvenciájú hang. Erre a zajos helyeken van szükség, amikor például hangos zene mellett vagy akár egy étteremben beszélgetünk. Összességében: azok, akik zenei oktatásban részesültek, jobban felismerték a különböző frekvenciákat, és alapvetően jobb hallással is rendelkeztek. A kutatók ezért azt javasolják, ha a szülő teheti, járassa gyermekét zeneórákra. A tanulmány a oldalain jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!