Fusobacterium: ott okoz gondot, ahol nem várjuk

Két szakmai lap is azzal a kérdéskörrel foglalkozik, miként képes a szájban lévő fusobacterium a rossz immunválasz gerjesztésén keresztül vastagbélrákot okozni.

A bélbaktériumokat régóta kapcsolatba hozzák a vastagbélrák kialakulásával, azonban most a szájflóra mikrobáiról tűnik úgy, hogy egyes géneket aktiválva járulnak hozzá a rosszindulatú folyamat beindításához. Wendy Garrett és a Harvardi Egyetem munkatársainak felfedezése új perspektívát nyithat meg a vastagbélrák megelőzésében, korai diagnosztikájában és kezelésében.

A vastagbélrák mind az Egyesült Államokban, mind hazánkban a második leggyakoribb daganatos halálok. A szájflórában lévő fusobacteriumokat korábban vastagbélrákosokból vett szövetmintákban is kimutatták, azonban ennek jelentőségére idáig nem derült fény.

Most a vastagbél jóindulatú mirigydaganataiból (a rák előtti állapot) sikerült izolálni a mikrobát, ami felveti annak lehetőségét, hogy az élőlények serkentik a daganat kialakulását. Egérkísérletes modellben ezek a baktériumok serkentették a daganatképződést azzal, hogy a sejtszintű szabályozásra károsan ható gyulladásos választ stimuláltak.

A második vizsgálat, melyet Yiping Han és a Case Western Egyetem munkatársai végeztek, a sejtfelszíni adhezin A (FadA) nevű molekulára irányult, melyen keresztül a fusobacteriumok képesek hozzákapcsolódni a rákos sejtekhez, és elősegíteni az azokba való behatolást. A FadA szintje mind a jóindulatú, mind a rosszindulatú vastagbéldaganatokban az egészséges szövetekhez képest megnövekedett. Emellett a bekapcsolt állapotú FadA szintén stimulálja az immunválaszt és a daganatnövekedést. A kutatók azonban fejlesztettek egy molekulát, mely képes kivédeni a FadA kedvezőtlen hatásait.

A vastagbélrák és végbélrák sokszor polipokból fejlődik ki, ám ezeket a még jóindulatú elváltozásokat a vastagbéltükrözés során rögtön el tudják távolítani, így a rák megelőzhető. A kolonoszkópia a legbiztosabb bélvizsgálat: akinek nem találnak elváltozást a szervezetében, 5-10 évig nyugodt lehet. Minden huszadik emberben kialakul vastagbélrák. Négyezer halálesetet meg lehetne minden évben előzni, ha a vastagbélrákos betegek hamarabb eljutnának orvoshoz. 2012-ben mintegy 15 ezer vastagbélrákos és végbélrákos beteget kezeltek hazánkban.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra