Csökkenti a szájrák kockázatát a kávé

Az Amerikai Rák Társaság legújabb kutatásából kiderült, hogy erőteljes fordított arányosság fedezhető fel a koffeintartalmú kávé fogyasztása és a száj/garatrák halálozási aránya között.

Az internetes kiadásában közzétett tanulmány szerzői arról számoltak be, hogy azok, akik naponta legalább négy csésze koffeintartalmú kávét fogyasztottak, az említett daganattípusok okozta halálozás körülbelül 50 százalékkal alacsonyabb kockázatának voltak kitéve, mint azok, akik csak néha, vagy soha nem isznak kávét.

A kutatás során a koffeines kávé, a koffeinmentes kávé és a tea fogyasztásának összefüggéseit vizsgálták a halálos száj/gégerákkal az 1982-ben megindított II. Rákmegelőzési Tanulmány című kohorszvizsgálat összesen 968 432 résztvevőjében. A 26 év utánkövetés során 868 száj/garatrák eredetű halálozás következett be. Az eredmények azt mutatták, hogy a napi legalább négy csésze koffeintartalmú kávé fogyasztása a száj/garatrák kockázatának 49 százalékos csökkenésével állt összefüggésben azokhoz viszonyítva, akik csak néha, vagy egyáltalán nem ittak kávét. A relatív kockázat dózisfüggő csökkenését figyelték meg minden egyes naponta elfogyasztott csésze után. Az összefüggés független a nemtől, a dohányzástól és az alkoholfogyasztástól is.

"A kávé az egyik legszélesebb körben fogyasztott ital a világon, amely különféle antioxidánsokat, polifenolokat és más biológiailag aktív összetevőket tartalmaz. Ezek az összetevők a daganatok kialakulása és előrehaladása ellen is védelmet nyújthatnak" - számolt be a kutatás vezetője, Janet Hildebrand.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +12 °C

Napos idő várható az általában kevés gomolyfelhő mellett. Ezek nagy része estére feloszlik, ekkor többfelé kiderül az ég. Csapadék nem várható. Az északias irányú szél sokfelé lesz élénk, erős, az ország középső részén, egy összeáramlási zóna mentén mérsékelt maradhat a légáramlás.A csúcshőmérséklet 23 és 28 fok között alakul. Késő estére 13 és 21 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?