Fibróma kezelése: eltávolítsuk vagy sem?

A fibróma olyan, kötőszöveti sejtekből álló jóindulatú szöveti burjánzás, mely a test bármelyik részén megjelenhet. A legtöbb esetben azonban nem okoz semmilyen problémát, legfeljebb esztétikailag lehet zavaró. Hogyan kezelhetjük? Szükséges-e egyáltalán orvoshoz fordulni a fibrómákkal?

Mi az a fibróma?

A fibróma a testen megjelenő, kötőszövetből kialakuló, jóindulatú sejtburjánzás. Több altípusa létezik: a fibróma lehet kemény vagy lágy, kialakulhat a csontokon, a belső szerveken, de leggyakrabban a bőrön találkozhatunk vele. A kezelésük elsősorban attól függ, hogy milyen területen találhatóak, illetve, hogy okoznak-e bármilyen problémát.
A bőrelváltozások típusai
A bőrön jelentkező elváltozások többségét szemölcsként vagy anyajegyként könyveljük el magunkban, mindazonáltal ennél jóval szélesebb a paletta. Lássuk, mi minden jelenhet meg rajtunk!

A fibróma kötőszöveti sejtekből álló jóindulatú burjánzás, fibróma daganat bőrgyógyászat fibróma eltávolítása
A fibróma kötőszöveti sejtekből álló jóindulatú burjánzás

A fibrómák mindkét nemnél kialakulhatnak, bár a bőrön kialakuló kinövések inkább a nőket érintik. A leggyakrabban a középkorúak, idősebbek az érintettek, és nagyobb valószínűséggel jelennek meg a bőrön fibrómák a túlsúlyos embereknél. Van, aki hajlamosabb rá, mint mások, nekik akár száznál több ilyen apró kinövés is lehet a testén.

A bőrön található fibróma, "vadhús" általában ott alakul ki, ahol a bőr meggyűrődik, összeráncolódik, elsősorban a hajlatokban, a szemhéjon, a nyaknál, a hónaljban, a lágyékban, vagy a mellek alatt. Mivel a legtöbbször nem okoznak fájdalmat vagy problémát, az eltávolításukkal sem kell törődni. Azonban az elhelyezkedésük miatt könnyen irritálódhatnak, például akkor, ha ékszerhez vagy valamilyen ruhadarabhoz dörzsölődnek, esetleg könnyen beleakadnak valamibe.

Eltávolítsuk a fibrómát?

Természetesen emellett nagy szerepe lehet az eltávolíttatásukban annak, hogy esztétikai problémát okozhatnak, különösen akkor, ha jól látható helyen vannak, vagy csoportokban jelentkeznek. A fibróma eltávolítása nem jár együtt azzal a veszéllyel, hogy újabbak nőnek helyette.

A szakemberek szerint az arra hajlamosaknál szinte folyamatosan nőhetnek újabb és újabb fibrómák a bőrön, ez nincs összefüggésben azzal, hogy valaki eltávolíttatta-e ezeket vagy sem. Mivel a fibróma jóindulatú, minimális az esélye annak, hogy elrákosodjon, ezért önmagában az ettől való félelem sem indokolja az eltávolítását.

A fibróma eltávolítását általában bőrgyógyász végzi, és erre különböző módszerek állnak a rendelkezésére. Hogy melyiket választja ezek közül, függ például a fibróma méretétől, attól, hogy mennyire áll ki a bőrből, pontosan hol található a testen, vagy fennáll-e valamilyen érzékenység. A leggyakoribb módszerek között találhatjuk a fagyasztást (például folyékony nitrogén segítségével), a ki-, illetve leégetést, az ollóval vagy szikével történő ki-, illetve levágást és lézerrel történő eltávolítást. A beavatkozás sokszor nem igényel érzéstelenítést sem, a nagyobb fibrómák műtétjénél azonban helyi érzéstelenítést alkalmazhatnak. A művelet legtöbbször nem igényel néhány percnél többet, és nincs szükség kórházi tartózkodásra sem.

Sem krémek, sem ecsetelők nem használnak

A beavatkozások általában csak kisebb mértékű fájdalommal, kellemetlenséggel járnak együtt előfordulhat némi vérzés, míg az égetéses vagy fagyasztásos módszernél a környező bőr is elszíneződhet. Az utóbbi módszerek hátránya, hogy nem mindig nyújtanak teljes megoldást, időnként az eljárást meg kell ismételni.

A műtéti eljáráson kívül a fibrómák eltávolítására jelenleg nincs egyéb módszer, sem krémek, sem pedig különböző ecsetelők (például szemölcs elleni készítmények vagy teafaolaj) nem alkalmasak arra, hogy a fibrómákat "leszárítsák". Természetesen, a belső szerveken található, ritkább, de időnként veszélyesebb fibrómák eltávolításának szükségességét a szakorvos állapítja meg és mérlegeli.

Ezek ugyanis jóval több problémát okozhatnak, szélsőséges esetben megnehezíthetik a mozgást vagy éppen fájdalommal járhatnak (más esetben viszont semmilyen kellemetlenség vagy tünet nem társul hozzájuk, és a létezésüket is csak véletlenül veszik észre egy-egy rutinvizsgálat során). A belső szerveken található fibrómák eltávolítása szinte minden esetben altatásos műtét során történik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.