Ha az orvosok kóros szöveti rendellenességet, daganatot vagy a tömegváltozást észlelnek, akkor az egyik leghatékonyabb eszköz a kezükben a szöveti elváltozás mibenlétének meghatározására, ha egy mintán végezhetnek vizsgálatokat. A biopsziával legtöbbször a rákos elváltozásokat keresik, de egy sor más jellemzőt is feltárhatnak. Íme néhány példa, hogy a biopszia miben segíthet.
▪ A mammogram a mellben csomót vagy tömegváltozást mutat ki. A bizonyítékot a szövettani vizsgálat szolgáltatja.
▪ Egy anyajegy alakja megváltozott a közelmúltban, és ez felveti a melanoma lehetőségét. A mintavétel segít dönteni.
▪ A krónikus hepatitiszben szenvedő betegnél ki kell mutatni, hogy kialakult-e nála a májzsugorodás (májcirrózis). A biopszia lehetővé teszi a helyes diagnózist.
▪ Egyes esetekben a biopsziát egészségesnek tűnő szöveteknél alkalmazzák, s ezzel behatárolhatják a rákos megbetegedés terjedését, de egy átültetett szerv esetleges kilökődéséről is képet kaphatnak.
A legtöbb esetben a biopsziát tehát arra használják, hogy diagnosztizálják a problémát, vagy segítsenek meghatározni a legjobb terápiás lehetőségeket.
A biopszia típusai
A biopsziának számos különböző formája van, de közös bennük, hogy valamilyen éles műszerrel kimetszenek a vizsgálandó szövetből egy kis darabot. Ha a műveletet a testnek olyan helyén hajtják végre, ahol a beavatkozás erős fájdalommal járna (például a bőrszövetnél), akkor helyi érzéstelenítést alkalmaznak.
Vastagtűs biopszia. A legtöbb biopsziát tűvel végzik el, amikor a gyanús szövetből egy vastag üreges tű segítségével kimetszenek és kiemelnek egy néhány milliméteres darabot.
CT-vezérelt biopszia. A páciens egy CT-letapogatóban fekszik, s a szkenner által közvetített képek segítségével vezetik a tűt az orvosok a megcélzott szövetbe.
Ultrahang-vezérelt biopszia. Az eljárás hasonló az előzőhöz, de ezúttal ultrahang szkenner segít, hogy az orvos a tűt pontosan az elváltozott szövetbe vezethesse.
Csontbiopszia. A csontbiopsziát rákos elváltozások kimutatására használják. Az eljárást vagy CT-támogatással vagy ortopéd sebész közreműködésével végzik.
Csontvelő biopszia. Erre egy nagy tűt használnak, hogy a medencecsontból begyűjtött csontvelőben olyan vérbetegségek jeleit tudják kimutatni, mint a leukémia vagy limfóma.
Májbiopszia. Egy nagy tűt vezetnek a májba a bőrön és a hasfalon keresztül, a mintavételéhez.
Vesebiopszia. Hasonló a májbiopsziához, a tűt a háton át szúrják a vesébe.
Vékonytűs biopszia. Ez egy egyszerű eljárás kismennyiségű szövet kiemelésére.
Prosztatabiopszia. Ez egy több tűs eljárás. A tűket egy időben szúrják a prosztatába, hogy nagyobb biztonsággal elérjék a potenciálisan rákos szöveteket. A prosztata eléréséhez egy szondát helyeznek a végbélbe.
Bőrbiopszia. Ezt a műveletet egy kör alakú pengével (lyukasztóval) végzik el, hogy a bőrszövetből egy henger alakú mintához jussanak.
Sebészeti biopszia. Ennek elvégzéséhez nyitott vagy laparoszkópos műtétre lehet szükség, hogy mintát vehessenek az orvosok egy nehezen megközelíthető szövetből. Vagy egy darab szövetet vagy az egész szövet eltávolíthatják ilyenkor.
Invazivitás
Attól függően, hogy az adott szövetet milyen nehéz kiemelni, s ehhez mennyire kell megbolygatni a testet az invazivitás különböző fokairól beszélnek az orvosok. A minimálisan invazív biopszia (például a legtöbb bőr biopszia) elvégezhető egy orvosi rendelőben ugyanazon látogatáson, amikor az elváltozást felfedezik. Az invazívabb beavatkozásokra általában speciális orvosi rendelőben vagy kórházban kerül sor. Mivel a kellemetlenségek elkerülésére fájdalomcsillapítást alkalmaznak a legtöbb esetben, a paciens nem vezethet a beavatkozás után. Sőt elképzelhető, hogy pár napig még szüksége lesz a fájdalomcsillapítók szedésére.
A biopszia során kinyert szövetmintát patológus szakorvosok vizsgálják meg, többnyire mikroszkópos eljárásokat alkalmazva meghatározzák a szöveti sejtjeinek típusát, alakját és a belső aktivitását. Többnyire már a patológus diagnosztizálja vagy kizárja a problémát. Szükség estén más orvosokkal konzultálva határozzák meg a diagnózist, és döntenek a kezelés menetéről.
Forrás: webmd.com
