Magas a pulzusa? Meghalhat!

Egy középkorú dán férfiakat vizsgáló kutatás eredményei szerint a magas nyugalmi pulzusszám még akkor is növeli a halálozás kockázatát, ha az illető jó fizikai állapotban van.

A szakfolyóiratban közzétett kutatásból az derült ki, hogy a normális nyugalmi pulzusszám felső határán lévő, percenként 90 szívveréssel rendelkező férfiakra a halálozás háromszor magasabb kockázata leselkedik, mint a sokkal alacsonyabb nyugalmi pulzusszámmal élő társaikra. A vizsgálat során közel háromezer középkorú dán férfit követtek nyomon 16 évig. A kutatók ugyanakkor hangsúlyozták, hogy további kutatásokra lesz szükség az összefüggés megerősítéséhez és értelmezéséhez.

Független szakértők szerint nehéz helyes következtetést levonni a kutatásból, mert a vizsgálat vezetői nem vették számításba a férfiak állóképességét, csupán az évekkel a kutatás kezdete előttről származó orvosi adatokra támaszkodtak. Elképzelhető, hogy a férfiak fizikai állapota azóta romlott, és ez is befolyásolhatta a kutatási eredményeket. A tanulmány készítői azonban úgy vélik, eredményeik arra utalnak, hogy a magas nyugalmi pulzusszám (amit legalább öt perc inaktivitás után mérnek) önmagában is kockázati tényezőnek tekinthető, függetlenül az általános fizikai állapottól. Minél magasabb a nyugalmi pulzusszám, annál magasabb a halálozás kockázata is.

Az orvosok korábban is tudták, hogy a rendellenesen magas, percenként legalább 100 nyugalmi szívverés kockázatos lehet, és megnövelheti az olyan rendellenességek valószínűségét, mint a Vérnyomása változásairól vezessen naplót a HáziPatika.com-on! A mostani kutatásban a szakértők ezt is megpróbálták számításba venni. A várakozásoknak megfelelően az alacsonyabb nyugalmi pulzusszámmal rendelkező férfiak általában jobb állóképességűek voltak, a magasabb nyugalmi pulzusszámmal rendelkezők pedig kevésbé fittek voltak, és más kardiológiai kockázati tényezőkkel, például magas vérnyomással is rendelkeztek. E tényezők számításba vétele után a magasabb nyugalmi pulzusszám és a halálozás kockázata közötti összefüggés azonban továbbra is fennállt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, viszont a nyugati határvidéken felhősebb idő várható. Helyenként párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!