A kevés D-vitamintól elbutulunk

Azon időseknél, akik nem jutnak elegendő D-vitaminhoz, megduplázódik a demencia, az Alzheimer-kór és egyéb memóriazavarok kialakulásának esélye - derítette ki egy új kutatás.

Egy nemrég, a című szaklapban megjelent tanulmány szerint az alacsony D-vitamin-szint (mely sajnos sok középkorú és idős emberre jellemző) jelentősen megnöveli a demencia kialakulásának esélyét.

A kutatásban 1658, 65 év feletti egyén vett részt, akik nem voltak demensek (az adatokat eredetileg egy másik felméréshez gyűjtötték össze). Az alanyoktól vérmintát vettek, és megvizsgálták a D-vitamin-szintjüket, majd átlagosan 5,6 évig követték őket. Ezalatt az idő alatt 171 embernél diagnosztizáltak demenciát, 102-nél pedig Alzheimer-kórt .

D-vitamin hiányában megduplázódik a demencia esélye

A kutatók úgy találták, hogy akiknek a szervezetében kevés volt a D-vitamin, 53, illetve 70 százalékkal nagyobb volt az esélye arra, hogy demencia, illetve Alzheimer-kór alakuljon ki nála. A súlyos D-vitamin-hiány pedig a betegség esélyének 125, illetve 120 százalékos növekedésével járt együtt. Az összefüggések akkor is megmaradtak, amikor olyan tényezőket is figyelembe vettek, mint a dohányzás vagy az alkoholfogyasztás. David J. Llewellyn, a kutatás vezető szerzője szerint az eredmények azért meglepőek, mert "nem gondoltuk volna, hogy ennyire erős a D-vitamin hiányának a hatása".

"Mindenképpen további kutatásokra van szükség, hogy megállapítsuk, a D-vitamin pótlása hozzájárul-e a demencia megelőzéséhez vagy a demens betegek állapotának romlásához" - mondta Llewellyn. "Az eredményeink igen ígéretesek, és néhány embernek biztosan tudunk majd segíteni."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +12 °C
Minimum: +1 °C

A Dunától keletre lassanként szakadozik a felhőzet, de maradhatnak felhősebb körzetek, és az éjszaka első felében még helyenként előfordulhat zápor, hózápor, hódarazápor. A Dunántúlon a derült időt követően hajnaltól nyugat felől összefüggő magasszintű felhőzet érkezik. Az északi, északkeleti szél fokozatosan veszít erejéből, azonban élénk, néhol erős lökések főleg az éjszaka első felében még lehetnek.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4 és +1 fok között valószínű, de a derült, szélvédett fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb, míg a tartósan felhős tájakon kissé enyhébb idő is lehet. Fronthatás ugyan nem érvényesül, de a hőérzet alacsony a szabadban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!