Tényleg megvan a rák ellenszere?

Mivel az emberek többsége a daganatos megbetegedésektől retteg leginkább, nem nehéz nagy port kavarni azzal a hírrel, hogy megvan a kór ellenszere. Komoly gondot okozhat azonban, ha az efféle hamis körlevelek miatt a betegek hátat fordítanak orvosaiknak.

Nemrégiben felhívást tettünk közzé heti hírlevelünkben, melyben az olvasóktól kértünk segítséget: olyan interneten terjedő, egészséggel, betegséggel kapcsolatos körleveleket kértünk, amelyek gyaníthatóan hamis híresztelésnek bizonyulnak, de legalábbis érdemes utánajárni velük kapcsolatban az igazságnak. Egyik olvasónk egy olyan körlevelet juttatott el hozzánk, mely arról szólt, hogy megvan a rák ellenszere. Ráadásul egyszerűbb, mint gondolnánk, nem kell ugyanis hozzá más, mint fél kilogramm virágméz, két aloe vera levél, valamint három evőkanál konyak, whisky vagy pálinka. Elkészíteni sem bonyolult, hiszen késsel apróra kell darabolni az aloét, ráönteni a mézet és az alkoholt, majd az egészből krémszerű, olajos sűrítményt készíteni mixerrel. Az így elkészült keverékből naponta mindössze háromszor kell egy-egy evőkanálnyit fogyasztani. A teljes gyógyuláshoz pedig nem kell más, mint négy, egyenként tíznapos ilyen kúrát tartani.

Mese és ámítás

A iromány kitér a keverék eredetére is - ez ugyanis eposzi kelléke az efféle körleveleknek. Jelen esetben a történetet a szerző egy brazíliai ferences testvérhez, bizonyos Fray Romanóhoz köti. Ő fedezte ugyanis fel a szert, amely a körlevél szerint már nagyon sok ember egészségét visszaadta. Emiatt receptjét Romano testvér felrakta a világhálóra is, hogy mindenki számára hozzáférhető legyen. Hasznosságát igazolandó pedig még azt is kiemelte, hogy a készítmény nemrég egy huszonkilenc éves, sclerosis multiplexben szenvedő apácát is meggyógyított. Nem csak rákellenes, hanem multifunkcionális készítményről van tehát szó, nem akármiről. És el ne felejtsük, a receptnek, azon túl, hogy forrását tekintve a körlevél elindítójának brazil barátjához köthető, irodalmi hivatkozása is van. Azt ugyanis a Santo Domingoban megjelenő Listin diario című lap is közölte. Ami ugye kell a hitelességhez.

Körmére nézve

Nézze végig, milyen Listin Diario esetében viszont ilyesmiről szóba sem kerülhet. Egy olyan napilapról van ugyanis szó, amely a Dominikai köztársaságban jelenik meg, és amelynek online kiadása Dominika 10-15. legnépszerűbb honlapja. A tudományhoz viszont egyik verziójának sincs köze, így a rák gyógymódjait illetően aligha lehet rá hivatkozni. De persze nem a hivatkozott forrás a recept legnagyobb problémája, hanem az, hogy a keverék teljesen hatástalan. Illetve lehet hatása, amennyiben az ártalmakat is hatásnak nevezzük.

"Ez a receptes körlevél egyértelműen hoax, jómagam már hónapokkal ezelőtt is találkoztam vele. Ahogy sok más hasonló körlevéllel is" – szövegezi le lapunknak Lövey József onkológus főorvos. Majd hozzáteszi azt is, hogy a recept nem hogy a gyógyulást nem segíti, de az aloe vera miatt még árthat is. "Ez a növény alapvetően mérgező, hígítatlanul fogyasztva például bélpanaszokat okozhat, a tüskéi pedig komoly allergiás tüneteket válthatnak ki. A belőle készült hígított termékek persze fogyaszthatók, de nincs bizonyított daganatellenes hatásuk, ahogyan ez más komplementer szerről sem mondható ez el. Ami pedig az alkoholt illeti, az nem árt, ha a beteg kevés és jó pálinkát iszik, de daganatellenes hatás ennek sem szabad tulajdonítani. A méz áldásos hatásai ismertek, de daganat kezelésére nem alkalmas" – hangsúlyozza az onkológus.



Alternatív tévutak

Lövey doktor kiemeli azt is, hogy a rákgyógyszerekkel kapcsolatos becsapós körlevelek akár komoly károkat is okozhatnak. Ennek oka pedig az, hogy az emberek nagyon hiszékenyek, és sokan a hagyományos terápiát is elutasítják az alternatív módszerek – beleértve a patikákban is kapható étrend kiegészítőket is - miatt. "Nekem is volt több ilyen betegem, például egy, aki korai húgyhólyagdaganattal került hozzánk, de a hagyományos terápiát elutasította, és az alternatív módszerek felé fordult. Egy év után láttuk újra, végstádiumos állapotban, akkor, amikor már menthetetlen volt - hangsúlyozza az onkológus. Majd hozzáteszi, hogy az alaptalan információt körlevelekkel terjesztőkkel és a természetgyógyászattal a legnagyobb probléma az, hogy az azokat alkalmazó szakembereknek nem kell felelősséget vállalniuk a terápiájukért. És míg az orvosokat hiba esetén a bíróság elmarasztalhatja, addig az alternatív gyógyászoknak nem kell félniük a felelősségre vonástól sem.

Dr. Lövey József Ph.D. Klinikai onkológus szakorvos és sugárterápiás szakorvos. A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen végzett, sugárterápia és klinikai onkológia szakvizsgával rendelkezik. Az Országos Onkológiai Intézet sugárterápiás osztályának osztályvezető helyettes főorvosa. Részletesebb információk szakmai munkásságáról az Országos Onkológiai Intézet oldalán itt érhetők el .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!