A hétköznapi sportolás veszélyei

Nem csak az olimpikonoknak kell vigyázniuk magukra sportolás közben, hanem azoknak is, akik rendszeresen, vagy rendszertelenül, hobbi szinten mozognak. Van néhány sportág, amely különösen veszélyes.

A következő hetekben, az olimpiai játékok idején a sporté lesz a főszerep az egész világon. Ám a versenysportolókon kívül is egyre többeknek fontos az egészséges életmód és a rendszeres sportolás, a veszélyekkel, melyeket a sportsérülések jelentenek, azonban sokan nincsenek tisztában. Egy nemrég publikált felmérés szerint például több olimpiai sportág esetében is minden 100 ember közül általában 1-2 fő komolyabb balesetet is szenved, amennyiben rendszeresen űzi az adott sportot legalább egy évig.

Egy nemrég publikált amerikai tanulmány szerint az extrém sportokat leszámítva is számos olyan, egyébként az Olimpia programján is szereplő sportot űznek versenyszerűen és tömegsport jelleggel egyaránt a világban, melyek komoly veszélyeket jelenthetnek. A kosárlabda, a kerékpársport különösen, de meglepő módon a röplabda, vagy a tenisz is jelentős sérülésveszélyekkel járhat. Azt is megállapította a felmérés, hogy sportolás közben leginkább a fej, a boka és az ujjsérülésektől tarthatunk.

A Generali Biztosító adatai szerint a rándulások (a sportbalesetek 42 százalékát ezek adják), és az izomszakadások (21 százalék) a leggyakoribb balesetek, míg csonttörés például csupán minden tizedik esetben következik be. A sporttal kapcsolatos balesetek ötöde zúzódás, és mindössze 6 százalékban fordulnak orvoshoz sebesülés, kettőben pedig ficam miatt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra