Kiskutya és jó házasság a hosszú élet titka?

Állítólag a kutya az ember legjobb barátja. A legújabb kutatás most azt mutatja, hogy négylábú barátunk lehet a hosszú élet titka. A mérföldkőnek számító vizsgálat szerint a kutyatartás, a boldog házasság és a sok barát lehet a kulcs a hosszú élethez.

Az 1940-ben indított Grant tanulmány fiataltól idős koráig vizsgált 200 fiatal, egészséges, fehér amerikait, és közben kétévente készítettek értékeléseket. Az eredményekből az derült ki, hogy az élettartamnak sokkal inkább a boldogsághoz , mint a társadalmi osztályhoz van köze.

A tanulmány jelenlegi vezetője, George Vaillant , a Harvard Egyetem Orvostudományi Karának kutatója elmondta, hogy a boldog és hosszú élet kulcsát a jó kapcsolatok jelentik. A kutatásban részt vevő 31 egyedülálló férfi közül csupán négy van még mindig életben, míg a "jó kapcsolatokkal rendelkezőknek" több mint egyharmada él.

Vaillant azt is hozzátette, hogy bár a szerető család rendkívül fontos, sokan meglepődnének, hogyan képesek az emberek 70 és 90 éves kor között, nagy nélkülözések közepette is szeretetet találni. "Ha valaki boldog szeretne lenni, és nincs éppen kéznél egy hat hónapos csecsemő, akit babusgathatna, szerezzen egy kiskutyát" - mondta a kutató. "A boldogsággal kapcsolatos eredmény az, hogy a boldogság szó helytelen. A boldogságra a következő szavak a legmegfelelőbbek: érzelmi intelligencia, kapcsolatok, öröm, kötődés és rugalmasság."

A kutatás szerint a házasság sokkal több elégedettséget okoz 70 éven felül, és azt, hogy hogyan öregszünk 80 éven felül sokkal inkább az 50 éves korunk előtt kialakított szokásaink, mint a genetika befolyásolja. "Úgy tűnik, hogy a méltóságteljes és életerővel teli öregedésre saját magunk nagyobb hatással vagyunk, mint a sorsszerű génállományunk."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +1 °C

A felhős tájakon szakadozottabbá válik a felhőzet, másutt gomolyfelhők képződnek, így hosszabb-rövidebb napos időszakok előfordulhatnak. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések.A csúcsérték többnyire 12 és 15 fok között valószínű, de a naposabb északnyugati tájakon ennél kissé melegebb is lehet. Késő estére 3 és 9 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem várható fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!