A lányok bizonyítottan okosabbak a fiúknál

Egy új kutatás szerint a világ szinte minden részén okosabbnak bizonyultak a lányok, mint a fiúk. A PISA-mérés adataira támaszkodva a kutatók azt a megállapítást tették, hogy a világ országainak 70 százalékában, a humán tantárgyakban, matematikában és természettudományokban is jobbak a lányok, mint a fiúk.

Az eredeti elképzelést, miszerint a lányok jobban teljesítenek, a jobban teljesítettek a középiskolás lányok, mint a fiúk.

Hogyan lehetünk okosabbak? Ha újra gyermeki agyunk lesz! Kutatók szerintük okosabbá lehet tenni az embereket azzal, ha agyukat egy plasztikus, gyermekkori állapothoz hasonló állapotba helyezik. A vizsgálatban másfél millió, 15 éves diák tanulmányi eredményeit vetették össze. A vizsgálatot humán tantárgyakban és matematikában végezték, de a természettudományokra is kiterjedt.

A vizsgálat a PISA-mérés – Programme for International Student Assessment, azaz Nemzetközi Tanulói Teljesítménymérés Program – adataira támaszkodott.

A nemek közti különbségek a tanulmányi eredményekben is érzékelhetőek

Érdekes megállapítás, hogy a lányok 15 éves korukig azokban az országokban is okosabbnak bizonyulnak, ahol erősen korlátozzák a nők szabadságjogát, nagyobbak a nemek közti egyenlőtlenségek. Ilyen országok például Jordánia és az Egyesült Arab Emirátusok is. De vannak kivételek is, mert Kolumbiában és Costa Ricában a fiúk bizonyultak okosabbnak. Ami még izgalmasabb adat, hogy az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban nem volt számot tevő különbség a fiú és lány diákok eredményei között.

A Professzor Geary szerint ezek az eredmények azt bizonyítják, hogy a nemek közti egyenlőtlenségek kiküszöbölése nem elég ahhoz, hogy egyformán hatékonnyá tegye az oktatás a világ minden táján, minden diák számára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

a rákgyógyítás jövője
Teljesen visszafejlődhet a daganat ettől az új gyógyszertől – Itthon fejlesztik a jövő rákterápiáját
vitaminszedés
Nem jó, ha ezt a 3 vitamint reggel veszed be
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
magas koleszterin diéta
Magas koleszterinszint: ez a 6 étel segíthet lejjebb vinni
egészséges bélflóra
Meglepő, hogyan hat a bélflórádra, ha fagyasztott kenyérből készített pirítóst eszel
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -2 °C

Északnyugat felől továbbra is fátyolfelhők érkeznek, így derült vagy fátyolfelhős, csapadékmentes idő várható. Főként a nyugati határszélen foltokban pára, köd képződhet reggelre. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és +2 fok között alakul, de a szélcsendes északi völgyekben, valamint a Nyírségben ennél kissé hidegebb is lehet. Jelentős, markáns fronthatás nem valószínű, inkább gyenge hidegfronti jelleg érvényesülhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A méz tényleg egészségesebb, mint a fehér cukor? – Teszteld tudásodat Az egészséges táplálkozással kapcsolatban számos tévhit terjed. Most letesztelheted, hogy vajon téged is sikerült-e némelyikkel megvezetni.
kvíz
A zsírszegény étel mindig egészségesebb: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Tudod, hogy egy nap maximum mennyi cukor és só fogyasztását ajánlják a szakértők? Tisztában vagy a feldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztásának hatásaival? A zsírszegény ételek mindig egészségesebb választásnak számítanak? Teszteld az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudásodat legújabb kvízünkben!