A fiúk valóban jobbak matekból?

Az általános közvélekedés szerint a fiúk sokkal jobb eredményeket tudnak elérni matekból, mint a lányok. Ezt általában a nemek agyi funkcióinak és matematikai képességeinek különbözőségével magyarázzák. Egy amerikai kutatócsoport azonban megnézte, van-e az állításnak bármilyen tudományos alapja.

Hihetetlen, de mindenkiből lehet matekzseni - kattintson!

Ez volt az első olyan kutatás, amely kisgyerekkorban, agyi képalkotással vizsgálta a nemek matematikai képességei közötti lehetséges eltéréseket. A kutatók MRI-vel mérték az agyi aktivitást 104 gyereknél. Az alanyok 3 és 10 év közöttiek voltak, 55 résztvevő volt lány. A gyerekek a vizsgálat közben alapfokú matematikai témájú - például számolást és összeadást oktató - videót néztek. Végül a szakemberek összehasonlították a fiúk és a lányok agyáról készült felvételeket. Az agyi érettséget pedig úgy vizsgálták, hogy a gyerekek agyfelvételeit felnőttek leleteivel hasonlították össze. A felnőtt csoport létszáma 63 volt, ebből 25 nő. A felnőttek agyfelvételei akkor készültek, amikor ugyanazokat a matematikai videókat nézték.

matek, matematika, matematikai készségek, agyműködés, fiúk, lányok, nemi sztereotípiák
Megdőlt egy régi nemi sztereotípia. Fotó: iStock

Tévedtünk, nincs különbség

A statisztikai összehasonlításokból kiderült, hogy a lányok és fiúk agyfejlődése között semmiféle különbség nincs, és a matematikai képességekben sem találtak eltérést - a lányok és fiúk ugyanolyan figyelemmel nézték az oktatóvideókat. A gyerekek agyi érettsége pedig statisztikailag megfelelt annak, amit a felnőtt csoport női, valamint férfi tagjainál mértek. "A tudomány nem támasztja alá, amit az emberek gondolnak. Azt tapasztaltuk, hogy a gyerekek agyműködése hasonló, tekintet nélkül a nemükre, tehát végre újrafogalmazhatjuk elvárásainkat azzal kapcsolatban, hogy mit érhetnek el matematikából a lányok és a fiúk" - magyarázta Jessica Cantlon, a kutatás vezetője.

"Nemcsak arról van szó, hogy a fiúk és a lányok ugyanúgy használják a matematikai rendszert, hanem arról is, hogy az egész agyban megfigyelhetők ezek a hasonlóságok. Ez is arra figyelmeztet, hogy az emberek jobban hasonlítanak egymásra, mint amennyiben különböznek" - mutatott rá Alyssa Kersey, a Chicagói Egyetem pszichológiai karának posztdoktori kutatója, aki a tanulmány egyik szerzője is volt.

A kutatók szerint a társadalom és a kultúra fordítja el a lányokat és a fiatal nőket a matematikától és a természettudományos területektől. A családok például gyakrabban vesznek a kisfiúknak térbeli megismerést igényelő játékokat, a tanárok pedig több időt fordítanak a fiúkra a matematikaórákon. Így persze előre megjósolható a későbbi matematikai eredményesség. Ráadásul a gyerekek jól érzékelik azt is, hogy a szülők mit várnak tőlük matematikából.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +0 °C
Minimum: +0 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően az ország nyugati felén, kétharmadán napos idő várható, azonban nyugat felől főként magasszintű, délutántól, késő délutántól már vastagabb felhők is érkezhetnek. Keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ahol kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 18 fok között alakul.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!